Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Euro 2020: igazi rangadót nyert Olaszország, kiejtették a belgákat – videóval!

Az erősebbik ág talán két legjobb csapata találkozott az Európa-bajnokság második negyeddöntőjében és kivételesen a sztárok képesek voltak felnőni a nevükhöz a mutatott produkciójukkal.

Fotó: Emmanuele Ciancaglini/Quality Sport Images/Getty Images

Az eddig visszafogott, de összességében stabil teljesítményt nyújtó Belgium a korábban főleg alacsonyabban rangsorolt ellenfelek ellen látványos futballt bemutató Olaszországgal játszott Münchenben. Igazi rangadó volt ez, ahol mindkét fél megmutathatta, valóban a torna legfőbb esélyesei közé tartozik.

Olaszország ezúttal jóval óvatosabban kezdett, mint a legutóbb Ausztria ellen: akkor őrült módjára estek neki ellenfelüknek és agresszív letámadással rontottak ajtóstul a házba. Most viszont az ellenféltől tartva, valamint az energiát szépen beosztva “ismerkedtek” csak az első bő 10 percben a piros mezesekkel, akik szintén nem a kezdés után akarták megnyerni a találkozót. Ez a tapogatózó játék azonban a 13. percben abbamaradt, amikor is egy szabadrúgás után Olaszország vezetéshez jutott. A beívelt labdát Bonucci csúsztatta tovább, ám rövid videózás után a gólt les címén visszavonták – teljes joggal. Így még ha az eredmény nem is változott, a játék mégis új lendületet kapott. Hol egyik, hol másik csapat került fölénybe. A fehér mezes olaszok több helyzetet is ki tudtak alakítani, majd volt olyan periódus, ami inkább a belga rohamokról szólt. Kevin De Bruyne például egy fantasztikus távoli bombával veszélyeztetett, ám Donnarumma egy gyönyörű védéssel menteni tudott. Mindez talán az első játékrész egyik legszebb mozdulatsora volt.

A 35. percben aztán már gólt is feljegyezhettünk: Verratti játszotta meg gyorsan Barellát, akit nem tudtak szerelni a tizenhatoson belül és a lövése után már Courtois sem tudott közbelépni. Ez nagyon jót tett az amúgy sem épp rossz meccsnek, hiszen innentől nagyon pezsgett a játék és felgyorsultak az események. Jó volt a tempó, magas a színvonal és egyre több a helyzet – érezni lehetett, hogy lesznek itt még gólok. A szünet előtt pedig láthattunk is újabb gólokat. A 44. percben Insigne kapott egy kis területet, így lendületből hozhatta fel a labdát – és mivel nem léptek ki rá, nyugodtan lőhetett. Az apró termetű támadó zseniális tekeréssel rukkolt elő, amiből végül az Eb egyik legszebb gólja lett. A 2-0 után pedig úgy tűnt, akár a meccs is eldőlhet. A ráadásban azonban büntetőhöz jutott Belgium, miután Di Lorenzo szabálytalankodott a fiatal Dokuval szemben (szőrös szívvel megítélt büntető, de volt kontakt a felek közt). Lukaku pedig nem hibázott, így a fordulás után 2-1-ről folytatódhatott a játék.

A belgáknak támadniuk kellett az egyenlítéshez, ami jót tett a mérkőzésnek. Olaszország ugyanis nem állt vissza, hanem ők is támadtak. A következő fordulópontot a 61. perc hozta el, amikor is Lukaku kihagyta a találkozó legnagyobb lehetőségét: az Inter csatára nagyjából egy méterről kellett volna, hogy bevegye a kaput, ám nem járt sikerrel. Innentől pedig mind a két csapatnak több komoly helyzete is akadt, ám a következő, “mindent eldöntő” gól csak nem akart megszületni. A hajrára már kissé megtört a lendület: Spinazzola, vagy épp Chadli sérülése miatt állt a játék és az utolsó percek összességében inkább voltak feszültek, mintsem izgalmasak. Több gól pedig már nem született, így Olaszország megérdemelten jutott tovább az elődöntőbe, ahol Spanyolország lesz majd a következő ellenfelük.

 

Belgium – Olaszország 1-2 (1-2) 
Helyszín: Allianz Arena (München); Vezette: Vincic (SLO)
Gólszerzők: Barella (35.), Insigne (44.), Lukaku (45+2. – büntető)
Sárga: Tielemans; ill., Verratti, Berardi
Kiállítás: – ill. –

Belgium: Courtois – Vertonghen, Vermaelen, Alderwerield – Thorgan Hazard, Tielemans (Mertens), Witsel, Meunier (Chadli (Praet)) – Doku, De Bruyne, Lukaku. Szövetségi kapitány: Roberto Martinez.

Olaszország: Donnarumma – Spinazzola (Emerson), Chiellini, Bonucci, Di Lorenzo – Verratti (Cristante), Jorginho, Barella – Insigne (Berardi), Immobile (Belotti), Chiesa (Toloi). Szövetségi kapitány: Roberto Mancini.

A mérkőzés összefoglalója

 

A negyeddöntők eredményei és párosításai

Péntek
Svájc – Spanyolország 1-1 – tizenegyesekkel Spanyolország jutott tovább
Belgium – Olaszország 1-2

Szombat
18:00 Csehország – Dánia (M4 Sport)
21:00 Ukrajna – Anglia (M4 Sport)

A torna góllövőlistája