Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Egybehangzó Olasz és angol lapértesülések szerint az AC Milan támadófronton kiszemelte magának James Rodriguezt is.
A kolumbiai kiválóság nem az első nagy név a milánóiak kívánságlistáján (Legutóbb Dusan Tadicról mi is beszámoltunk), az olasz Tuttosport szerint viszont az egyike azon játékosoknak, akik nagyon is közel állnak a ‘rossonerihez’.
A hírek szerint ugyanis a két klub már felvette egymással a kapcsolatot, és egy 10 millió eurós ajánlatot is tettek Jamesért. Az elsőre bizony kicsinek tűnő összeg azonban nem kizárt, hogy némi emelés után mégis gondolkodóba ejtené az Evertont, lévén, Carlo Ancelotti távozását követően már az angol sajtó szerint sem feltétlenül maradna Liverpoolban James.
A Tuttosport szerint a milánóiak készek akár több részletben is kifizetni az Everton által kért összeget, James Rodriguezt pedig évi hatmilliós fizetéssel csábítják.
Milánóban Hakan Calhanoglu utódját is látják a kolumbiai kiválóságban.
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Szabadúszóként kereshet új csapatot…
Jelentősen megjavították az 1992/93-as idény óta fennálló csúcsot!
Négy év után búcsúznak
A másik kettő már korábban eldőlt, bár matematikailag már a Lutonnak se volt igazán esélye
Máris tervezi a jövőjét az olasz szakember
Pochettino még mindig nem tudja, hogy ő marad-e a Chelsea menedzsere
Hazája legpiacképesebb labdarúgója…
Minden bizonnyal Jamie Carraghernek címezte üzenetét
Két fővárosi csapat játszhatja a finálét…
A mai este folyamán a Bologna és a Juventus a harmadik helyért küzd meg egymással…
A spanyol fővárosban már nagyon szeretnének pontot tenni az ügy végére…
Nem épül fel a sérüléséből…
Az elnök és az igazgató az edző távozásáról beszélt…