Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Liverpool: végleg elpasszolták a lengyel tehetséget – HIVATALOS

A Liverpoolnál mindig is gondoskodtak a kapusok utánpótlásáról, igaz, ennek általában más klubok örülhettek igazán. A „Vörösök” ugyanis a saját nevelésű csillagok helyett általában egy drágább vétellel igyekeznek megoldani a kapuskérdést.

Ebbe a fajta „liverpooli csapdába” esett korábban Gulácsi Péter is (aki azóta a világ egyik legjobbja lett), és most Kamil Grabara is. A 22 éves lengyel portás 2016-tól nevelkedett a ’Pool utánpótlásában, ám az U23-as klubnál feljebb nem tudta verekedni magát.

Grabara most végleg elhagyta az Anfieldet, lévén az FC Köbenhavn 3,5 millió eurót fizetett érte. Az U21-es válogatott játékos öt szezonra szóló szerződést kötött a koppenhágai csapattal. Ez a dániai kihívás pedig nem az első lenne Grabara számára. A tehetséges kapus már kétszer is szerepelt kölcsönben az Aarhus együttesénél.

Grabara sikerességében egyébként még bíznak a Liverpoolnál is. Az angol klub a lengyel eladásába egy olyan záradékot, hogy, ha a Köbenhavn továbbértékesíti nevezettet, akkor az eladási összegből húsz százalék illeti a ’Poolt.