Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ekl-selejtező: idegenben játszott döntetlent a Puskás Akadémia

Csütörtökön késő délután-kora este a Puskás Akadémia is megkezdi a selejtezőket az Inter Turku vendégeként az idén debütáló Európa-konferencialigában.


Az előzetesek alapján a magyar együttes volt a párharc favoritja, és így is kezdett a Puskás. Az első gólhelyzet Slagveer előtt adódott a 8. minutumban, de a holland játékos nem tudta kihasználni helyzetét, kicsit csetlett-botlott, majd a kapufára gurította a labdát a kivetődő Moisander mellett. A 23. percen kis híján meglett a vezetés a vendégeknek, azonban Plsek nem tudta átemelni a finnek kapusát, aki bravúrral a kapu fölé tolta a lasztit. A 26. minutumban Slagveer rázta le magáról a védőt, ahogyan azt a középen érkező Kiss is kezdte, de a magyar középpályás közvetlen közelről kapu mellé fejelt. A 36. minutumban ismét a Puskás veszélyeztetett, de Favorov lövése elkerülte a rövid felsőt, majd rá két percre megvolt az Inter Turku első ígéretes lehetősége, de Ojala közvetlen közelről elvétette fejjel a kaput. Hiába volt több helyzete a magyar csapatnak az első játékrész végül 0-0-val ért véget.

A második félidő Furuholm nagy helyzetével kezdődött a 49. percben, de a remekül leadott lövését Tóth bravúrral hárítani tudta. A magukra találó finnek az 59. minutumban a vezetést is megszerzik, Kallman verte meg Stronatit, majd Tóth mellett erőből kilövi a rövid alsót (1-0). Sokáig nem történt semmi, majd egy lecsorgó labdát Plsek a kapuba vág a semmiből, ezzel kiegyenlítve az állást (1-1). A játék összképe alapján végül igazságos döntetlen született, de a visszavágó ugyanolyan nyílt marad, mivel már eltörölték az idegenben lőtt gól szabályát.

Inter Turku (finn) – Puskás Akadémia 1-1 (0-0)
Játékvezető: T. Hansen (norvég), Helyszín: Veritas Stadion (Turku)
Gólszerzők: Kallman (59.) ill. Plsek (76.)
Sárga lap: Jarvenpaa (18.), Furuholm (75.) ill. van Nieff (39.)

Inter Turku: Moisander – Jarvenpaa (Yrvas 79.), Ketting, Hoskonen, Hyvarinen – Nurmi (Annan 79.), Sanz Sainz, Ojala – Kallman, Furuholm, Kagayama. Vezetőedző: José Riveiro

Puskás Akadémia: Tóth – Nunes, Spandler, Stronati, Deutsch (Favorov 6.) – Baluta (Puljic 71.), van Nieff, Kiss (Gruber 88.) – Slagveer (Komáromi 71.), Plsek, Nagy. Vezetőedző: Hornyák Zsolt

A mérkőzés visszavágóját egy hét múlva, július 15-én rendezik meg a Pancho Arénában 20 órás kezdettel.