Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Az MLSZ fellebbez az UEFA büntetése ellen

Ahogyan arról beszámoltunk, az UEFA a közelmúltban három zárt kapus mérkőzéssel sújtotta a magyar válogatottat a szurkolók Eb-mérkőzések alatt tanúsított diszkriminatív megnyilvánulásai miatt…

(Photo by Matthias Hangst/Getty Images)

Az európai labdarúgó-szövetség (UEFA) múlt pénteki közlése értelmében a szurkolók diszkriminatív megnyilvánulása miatt három zárt kapus mérkőzésre büntette a magyar szövetséget. A magyar válogatott soron következő két hazai, UEFA-rendezésű találkozóján nem lehetnek nézők, míg a harmadik mérkőzésre szóló büntetést az UEFA két évre felfüggesztette.

Az MLSZ képviselői megerősítették, hogy mindenképpen fellebbezést fognak benyújtani a szigorú ítélettel szemben. A magyar szövetség elnöke, Csányi Sándor a minap a Mandinernek adott interjújában azt mondta, még részletes indoklást vár a döntés kapcsán, de a szövetség mindenképpen fellebbez a döntés ellen. Emellett pedig a kamerafelvételek alapján mindent megteszek azért, hogy akiket felelősség terhel, polgári jogi eljárásban feleljenek a tettükért:

“Rendkívül igazságtalan, hogy néhány ember tette, viselkedése miatt több tízezer, a futballért rajongó szurkoló kényszerül a stadionon kívülre. Remélem, végül minden szurkoló megérti, hogy akár egyetlen sportszerűtlen néző tette is szigorú következményekkel jár diszkrimináció vagy rasszizmus esetén.”

A felvetésre, hogy a korábban mindenfajta politikai megnyilvánulástól elzárkózó UEFA bizonyos esetekben félrenéz, másokat viszont nagyító alatt vizsgál, azt felelte, hogy “az UEFA azzal, hogy nem engedélyezte Münchenben a stadion szivárványszínű kivilágítását, egyértelműen a politikamentesség mellett foglalt állást. Jelzést adott arra, hogy napi kérdésekre és aktuálpolitikai célokra nem hagyja felhasználni a sportágat.”

Az UEFA honlapjának közlése szerint az Európa-bajnokság budapesti és müncheni találkozóin – a magyarok a portugálokkal és a franciákkal a Puskás Arénában, a németekkel az Allianz Arénában csaptak össze – a szurkolók diszkriminatívan viselkedtek, emiatt szabták ki a súlyos büntetéseket.

A nemzetközi szövetség mindemellett 100 ezer euróra is megbüntette a magyar szövetséget, amelynek „Egyenlő Játék” feliratú molinót kell majd kifeszítenie ezek az összecsapásokon.