Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Real Madrid: tovább gyűrűzik a botrány

Az El Confidencial több olyan hangfelvételt tett közzé, amelyben Florentino Pérez Gutiról és Luís Figóról beszél. A Real Madrid elnöke korántsem illeti szép kifejezésekkel a játékosokat, hiszen mindkettőjüket nagyon káros személyiségnek tartja.

(Photo by Burak Akbulut/Anadolu Agency via Getty Images)

Az egyik felvétel 2012-ből származik, amelyben a klub elnöke azt mondta Gutiról – ekkorra a játékos már visszavonult –, hogy értéktelen volt, és nagyon rossz döntés a Cadena SER-től, valamint a COPE-tól – spanyol rádiócsatornák –, hogy alkalmazzák kommentátorként. „Guti olyan volt, mintha ő lenne a világ legjobbja, holott a saját maga ellensége volt. A COPE és a SER is egy idiótát alkalmaz” – mondta Florentino Pérez. A hangfelvételből az is kiderül, hogy 2010-ben miatta távozott a klubtól a labdarúgó, hiszen nem nézte jó szemmel azt, ahogy meg akarják hosszabbítani a szerződését, így az elnök egy évet adott arra, hogy a játékos elhagyja az együttest. Guti a távozása után azt mondta, hogy az volt az álma a Real Madridból vonuljon vissza. A történések ellenére 2016-ban visszatért a Real Madridhoz, hogy a klub utánpótlásában dolgozzon, majd a Besiktas és az Almería edzője lett.

Figo volt az egyik olyan ember, aki züllesztette az öltözői légkört. Akárcsak Raúl, ő is egy »szajha fia« (spanyolul: hijo de puta – a szerk.) volt. A két legrosszabb ember Raúl és Figo, míg a legjobb kétségkívül Zidane” – mondta a Real Madrid elnöke. A portugál játékost aztán 2005-ben el is küldte az együttestől az egy évvel később az elnöki tisztségéről lemondó Florentino Pérez.

Nem ez volt az első alkalom, hogy az El Confidencial olyan felvételt tett közzé, amelyben Florentino Pérez minősíthetetlenül beszél a klub legendáiról. Raúlt és Iker Casillast, valamint Cristiano Ronaldót és José Mourinhót is szidta a Real Madrid elnöke.