Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Argentin válogatott védő a Valencia célkeresztjében – sajtóhír

Egybehangzó spanyol lapértesülések szerint a jelentős gazdasági és tulajdonosi válságban lévő Valencia együttese Dél-Amerikából fontolgat komoly erősítést…

(Photo by Alexandre Schneider/Getty Images)

Spanyolország vezető sportlapjai közül a Marca és az AS egyaránt megerősítette, hogy a spanyol bajnokságban (La Liga) szereplő Valencia együttese kiszemelte magának a River Plate argentin válogatott jobbhátvédje, Gonzalo Montiel leigazolását.

A “milliomosok” 24 éves védője a csapat saját nevelésű játékosaként 2016-ban mutatkozott be a River felnőtt csapatában, a 2017-2018-as idény óta pedig fiatal kora ellenére kihagyhatatlan meghatározó játékosnak számít. Montiel minden sorozatot figyelembe már több mint 100 tétmeccset játszott a buenos airesi óriásklub színeiben, tagja volt a 2018-as Libertadores-kupa-győztes és  2019-es Libertadores-kupa-döntős csapatnak egyaránt. Továbbá eddigi szerepvállalása alatt három argentin kupát, két szuperkupát és két Recopát nyert már a csapattal.

Mindeközben 2019 óta Lionel Scaloni szövetségi kapitány is rendszeresen számol vele az argentin válogatottban, mely színeiben 13 alkalommal lépett pályára, és természetesen tagja volt az idei Copa Américát megnyerő Albicelestének is.

Montiel Európába szerződése már januárban is felmerült, a nemzetközi sajtóbeszámolók szerint többek közt az AS Roma, az Olympique Lyon és a Villarreal érdeklődött az európai csapatok közül