Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Az Arsenalt elutasította, a Juventushoz tart az olasz válogatott kulcsembere – sajtóhír

Olasz sajtóbeszámolók értelmében a két legfőbb érdeklődő közül kiválasztotta leendő új klubját az Európa-bajnok olasz válogatott nagyszerű középpályása…

(Photo by Visionhaus/Getty Images)

A neves olasz szaklap, a La Gazzetta dello Sport úgy értesült, hogy a Sassuolo távozása előtt álló válogatott középpályása, Manuel Locatelli két legfőbb kérője közül visszautasította az Arsenal közeledését, mivel a Juventus csapatához szeretne igazolni. Mint ismeretes, a torinóiak korábban 30 millió eurós ajánlatot tettek érte, melyet azonban az iránta 40 millió eurót kérő klubja kevesellt.

A 23 éves középpályás egykoron az AC Milan csapatában nevelkedett, 2016 és 2018 között a Rossoneri első csapatában kevés sikerrel bontogatta szárnyait, majd először kölcsönben, később végleg mostani állomáshelyére került, ahol viszont megtalálta a számításait, és felszínre hozták a benne rejlő potenciált. Locatelli az elmúlt három év alatt fiatal kora ellenére 96 Serie A-s mérkőzésen lépett pályára a Sassuolóban, a legutolsó idényét 34 pályára lépés alkalmával négy találattal zárta.

Mindeközben tavalyi debütálása óta a válogatottban 15-ször szerepelhetett, három gólt szerzett a nemzeti színekben, és az Eb-győztes csapatban is abszolút húzóembernek számított.