Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Olaszországba tart a Messihez hasonlított szupertehetség – sajtóhír

Egybehangzó beszámolók szerint a héten a spanyol másodosztályból visszatérő Mallorca csapatát el fogja hagyni a legnagyobb tehetsége, aki Olaszországban próbálhatja ki magát a továbbiakban…

(Photo by Diego Souto/ Quality Sport Images/Getty Images)

Többek közt az átigazolási szakértő Fabrizio Romano is megerősítette, hogy a spanyol másodosztályból frissen feljutó Mallorca csapatától távozni készül a gárda legnagyobb tehetsége. A 16 esztendős Luka Romero a napokban az olasz élvonalbeli Lazio együtteséhez látogat a szerződtetése előtti orvosi vizsgálatokra.

A 165 centis irányító középpályás a 2019-2020-as szezon folyamán mutatkozott be a spanyol bajnokságban (La Liga) a valaha volt legfiatalabb játékosként, de jobbára a Mallorca korosztályos csapataiban szerepelt, míg az elmúlt idényben a másodosztályban az első találatát is megszerezte a profik között. A 16. születésnapját még csak a múlt hónapban ünneplő tehetség számára a szakértők egytől egyig fényes jövőt jósolnak, sokan Lionel Messihez hasonlítják. Az esetleges olaszországi átigazolása mindenképpen a további fejlődését szolgálhatja hosszabb távon, még akkor is ha eleinte csak a korosztályos csapatban vagy kölcsönben is játszhat majd.

Romero Mexikóban látta meg a napvilágot, emellett argentin és spanyol állampolgársággal rendelkezik, az Albiceleste színeiben az U15-ös és az U17-es korosztályos válogatottban is viselte, végleges döntést egyelőre nem hozott, hogy a három közül melyik országot szeretné majd képviselni karrierje során.