Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Légiósok: Törökországba igazolhat a magyar középpályás

Egybehangzó török sajtóinformációk szerint a török első osztályú bajnokságban szereplő Göztepe szeretné leigazolni a DAC 22 éves játékosát, Schäfer Andrást.

(Photo By Alex Nicodim/Sportsfile via Getty Images)

Schäfer András a közelmúltban úgy fogalmazott, hogy egyelőre nem tudja eligazol-e a nyáron, de az biztos, hogy csak olyan csapathoz szerződne, amelyben elegendő játéklehetőséget kapna. A Dunaszerdahely tehetségét már több csapattal is szóba hozták, szombaton pedig a török sajtóban jelent meg, hogy a Süper Lig előző szezonjában a tabella tizedik helyén végző Göztepe élénken érdeklődik a magyar válogatott középpályás iránt.

Schäfer kulcsszerepet játszott a Magyarország remek Európa-bajnoki szereplésében – a magyar válogatott mindhárom csoportmérkőzésén kiválóan teljesített, a németek ellen gólt is szerzett. A középpályás a 2020-2021-es idényben 31 tétmérkőzésen három gólpasszt osztott ki a Dunaszerdahely színeiben.

Az átigazolás azért is lehet időszerű, mert a Göztepe eddigi átigazolásai egészen figyelemre méltóak: már öt játékost szereztek meg, köztük Cherif Ndiayét, akiért 1.15 millió eurót sem sajnált a török klub. A DAC egyébként tegnap vereséggel kezdte a szlovák bajnokságot, de Schäfer továbbra is tartja jó formáját, csapata gólja előtt ő adta az asszisztot.