Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Felkészülés: döntetlennel hangolt José Mourinho és a Manchester United

Volt csapata ellen ikszelt idegenben José Mourinho, miközben a Manchester United otthon “botlott” a Brentford ellen.

(Photo by Ash Donelon/Manchester United via Getty Images)

Ahogy az tudvalevő volt még várni kell a friss igazolások bemutatkozására a Manchester United színeiben, így sem Varane sem pedig Sancho nem volt a keretbe nevezve a ma este megrendezésre kerülő barátságos összecsapásra, azonban a csapat régi motorosai közül is megannyi hiányzóval állt ki Solskjaer a Premier League tempójára készülő Brentford ellen.

Míg az első félidőben Elanga góljára Baptiste tudott válaszolni, addig a második játékrészben Pereira találatára  Mbeumo válaszolt, így beállítva a barátságos 2-2-es végeredményt.

Manchester United – Brentford 2-2 (1-1)
Gólszerzők:
Elanga (12.) Pereira (50.) ill. Baptiste (20.) Mbeumo (78.)

José Mourinho eközben Portugáliában próbálkozhatott volt csapata, az FC Porto ellen, csapata pedig ha nem is jól, de közepesre vizsgázott, hiszen míg Mancini 56-ik percben szerzett találatával a csapat jelesen védekezett, addig a 89-ik percben egy hiba révén Vitinha tudott egyenlíteni, így lerontva az összképet. Mourinho tehát  szemmel láthatóan faraghat a keretén és a taktikán, hiszen az együttes támadógépezete és megingó védelme még finoman szólva sem teljes.

FC Porto – AS Roma 0-1 (0-1)
Gólszerzők:
Vitinha (89.) ill. Mancini (56.)