Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Tokió 2020: a svédek hozták a papírformát és bejutottak a döntőbe!

Az esélyesebb svédek hozták is a papírformát, és ha nehézkesen is, de sikerült bejutniuk a fináléba, ahol a meglepetésre az amerikaiakat legyőző Kanada lesz az ellenfelük.

(Photo by Zhizhao Wu/Getty Images)

Az első játékrészben mindkét együttesnek voltak jó periódusai, azonban igazán komoly lehetőség csak Svédország előtt adódott, Rolfö lövése viszont kicsit magasra sikeredett, így a felső lécen csattant. A második félidő első percében egy távoli megpattanó lövés nehezítette meg Teagen kapus sorsát, aki csak a kapufára tudta tolni a labdát, a lepattanóra pedig a svédek reagáltak jobban, a lasztit Blackstenius készítette Rolfö elé, a Wolfsburg támadója pedig a kapuba emelt közelről (0-1). Az ausztrálok a hátrányt követően jöttek előre, de a támadó harmadban rendre hibákat vétettek, ennek következténben nem sikerült komoly nyomás alá helyezni a svédek védelmét, így a skandinávok jutottak a döntőbe 2016-ot követően ismét.

Olimpiai játékok, női labdarúgás, elődöntő
Ausztrália – Svédország 0-1 (0-0)
Játékvezető: M. Borjas (hondurasi), Helyszín: Nemzetközi Stadion (Jokohama)
Gólszerzők: ill. Rolfö (46.)
Kiállítva: E. Carpenter (90+6.)