BRÉKING! Lionel Messi órákon belül a PSG játékosa lesz – sajtóhír

Ahogyan arról nemrég beszámoltunk, minden adott arra, hogy Lionel Messit rövidesen bejelentsék a Paris Saint-Germain játékosaként…

Az átigazolási hírekben leginkább hiteles forrásnak számító Fabrizio Romano kedd kora délután közölte, hogy Lionel Messi mindenben megállapodott a Paris Saint-Germain csapatával, és rövidesen elutazik a francia fővárosba, hogy a Barcelona csapatától távozó klubikon aláírja szerződését új kenyéradójával.

A transzferguru értesülései szerint Messi 2+1 évre szóló megállapodást köt a PSG-vel, nettó fizetése pedig évi 35 millió euró lesz.

A PSG szurkolói már hétfőn várták az argentin klasszis érkezését, egyelőre csalódniuk kellett, de úgy néz ki, hogy már csak egyet kell aludniuk és a katalánok egykori emblematikus figurája valóban megérkezik Párizsba.

A korábbi híresztelések szerint új csapatánál jó barátja, Neymar a tízes mezszámot is hajlandó felajánlani az újonnan leigazolásra kerülő argentin klasszis részére.

Messi a 2004-es debütálása óta minden sorozatot figyelembe véve 778 találkozón 672 gólt szerzett a Barca színeiben. Eddigi csapata a minap érzelmes videóban búcsúzott tőle.