Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Hazájában lehet edző a Barcelona egykori legendája – sajtóhír

Egybehangzó dél-amerikai médiaértesülések szerint az elmúlt napokban az edzőjét menesztő argentin élcsapat a korábbi legendás játékost készül kinevezni a kispadjára…

(Photo by Manuel Queimadelos Alonso/Getty Images)

Meglepő hír látott napvilágot a csütörtöki napon az argentin sportsajtóban, ugyanis a médiumok arról számoltak be, hogy a Juan Antonio Pizzit a múlt hétvégi elvesztett rangadó után menesztő Racing Club egyesülete a tavaly visszavonuló legendás játékost, a 37 esztendős Javier Mascheranót készül kinevezni újdonsült vezetőedzőjének.

A 147-szeres válogatott játékos annak idején a River Plate csapatában kezdte pályafutását, majd a brazil Corinthians színeiben eltöltött esztendőt követően 2006-ban a West Ham Unitedhez igazolt először Európába. Egy szezon után elvitte őt a Liverpool, ahol három évet töltött, majd pályafutása legemlékezetesebb évei következtek a Barcelonában. A katalán óriásnál 2010 és 2018 között két-két BL-t és Európai Szuperkupát, valamint öt-öt bajnoki címet és Király-kupát nyert. Ezt követően Kínában szerepelt, majd 2019-ben igazolt vissza hazájába, ahol az Estudiantes La Plata csapatában tűnt fel.

Mascherano a válogatottal két olimpiai bajnoki címet nyert (2004, 2008), profi szinten azonban kizárólag elvesztett döntőkig jutott: a 2014-es világbajnoki ezüstérem mellett a Copa Américában négyszer is csak a második hely jutott nekik.

A Racing hullámzó formában kezdte az argentin bajnokság (Liga Profesional) 2021-es kiírását, öt forduló alatt szerzett nyolc pontjával jelenleg a rendkívül szoros középmezőnyben a kilencedik helyet foglalja el. Az “Academia” a soron következő fordulóban a Newell’s Old Boys gárdáját láthatja vendégül, egyelőre még nem tisztázódott, hogy ki fog leülni a kispadra.