Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Megsérült a Milan alapembere!

Az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő AC Milan együttesének szurkolói nem éppen pozitív hírt kaptak a csapat egyik kulcsjátékosával, Franck Kessiével kapcsolatban…

(Photo by Mattia Ozbot/Soccrates/Getty Images)

Franck Kessiének elévülhetetlen érdemei voltak abban az előző szezonban, hogy a Milan együttese a 2. helyen végzett az olasz pontvadászatban. A 24 esztendős középpályás ugyanis 13 góllal és 6 gólpasszal járult hozzá ahhoz, hogy a Milan hét évet követően ismét a Bajnokok Ligájában indulhasson. A milánóiak most egy időre viszont nem számíthatnak rá, ugyanis az elefántcsontparti futballistának a csütörtöki edzésen megsérült a hajlítóizma, aminek következtében hosszú hetekre harcképtelenné vált. Egyes beszámolók alapján Kessiének olyan sok időt kell kihagynia, hogy a Milan már azon is elkezdett gondolkodni, hogy igazolniuk kell egy középpályást, mivel igen szűk a keret ezen a poszton. Nem Kessié az egyetlen, aki sérüléssel bajlódik a piros-feketéknél, hiszen Zlatan Ibrahimovic sincs 100%-os állapotban.

Franck Kessié karrierje folyamán eddig 184 mérkőzésen lépett pályára az AC Milan színeiben, amelyeken 30 gólt és 15 gólpasszt jegyzett. Az előző szezonban minden sorozatot figyelembe véve 50 mérkőzésen jutott szóhoz, amelyeken 14 találatot és 6 előkészítést ért el.