Man. City: Guardiola vázolta a jövőbeni terveit!

A Manchester City menedzsere, Pep Guardiola a brazíliai XP Investimentos konferencia egyik sztárvendége volt, ahol meglepő őszinteséggel nyilatkozott a jövőjéről. 

(Photo by Robbie Jay Barratt – AMA/Getty Images)

Az 50 esztendős tréner mint mondta, konkrét elképzelései vannak azt illetően, hogy miképpen alakulhat majd edzői pályája a közeljövőben.

“A következő állomás a karrieremben egy nemzeti csapatnál lesz!” – Jelentette ki Guardiola.

“Remélhetőleg lesz erre lehetőségem. A szerződésem 2023-ban lejár a Manchester City-nél… Hét éve leszek akkor már a klubnál… Úgy gondolom szükségem lesz egy szünetre, hogy kipihenhessem magam, átértékelhessem a mögöttem hagyott időszakot.” – Folytatta a Barca korábbi trénere.

“Mindezek után készen állok majd a folytatásra. Szeretnék egy válogatottnál dolgozni, nagyon élvezném azt az újfajta kihívást. Szeretnék ott lenni egy Európa-bajnokságon, vagy egy Copa Américán, a világbajnokságról már nem is beszélve! Hatalmas élmény és hihetetlen tapasztalat lenne a számomra!” – Tette még hozzá Guardiola, meglepően sok mindent elárulva jövőbeni terveiről.