Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

VB-selejtező: idegenben kaptak ki a spanyolok

Újabb találkozókkal folytatódott a VB-selejtezők küzdelme, ahol már néhány csapat az életben maradásért küzdött.

Kiélezett mérkőzés hozott a koszovóiak grúziai látogatása. Mindkét csapat számára csupán a győzelem volt elfogadható, mivel a mérkőzés előtt a házigazda csapat 1 ponttal állt, míg a koszovóiak pont nélkül álltak.
Annak ellenére, hogy mindkét csapatnak sok helyzete volt, egyetlen egy gól döntötte el a találkozót, amit Muriqi szerzett, még a 18. percben.

Világbajnoki selejtező B-csoport
Grúzia – Koszovó 0-1 (0-1)
Helyszín: Batumi, Batumi Stadion Vezette: M. Balakin (ukrán)
Gólszerzők:ill. Muriqi (18.)

A két csapat egy nagyon emlékezetes meccset játszott egymással az Európa-bajnokságon. Akkor a spanyolok elképesztő fölényben játszottak, ennek ellenére nem tudtak betalálni, sőt a svédek akár meg is nyerhették volna azt a találkozót.
Ezúttal hamar eldőlt, hogy nem lesz hosszú gólcsend, Carlos Soler már az 5. percben betalált. A svédeket sem kellett félteni, azonnal egyenlítettek, a Spanyolországban játszó Isak góljával.
A második félidőben is a spanyolok játszottak fölényben ennek ellenére a svédek tudtak gólt szerezni és óriási meglepetésre megverték a spanyolokat.

Világbajnoki selejtező B-csoport
Svédország – Spanyolország 2-1 (1-1)
Helyszín: Stockholm, Friends Arena Vezette: A. Taylor (angol)
Gólszerzők: Isak (6.), Claesson (57.) ill. Soler (5.)

B-csoport állása

A csehek az Eb-n berobbanó, Patrick Schick nélkül léptek pályára a fehéroroszok ellen. Nélküle is megtudták szerezni a vezetést, a 34. percben Barak volt eredményes, ezzel a találattal vezetettek a félidőben a csehek és ez a gól döntötte el a találkozót is.

Világbajnoki selejtező E-csoport
Csehország – Fehéroroszország 1-0 (1-0)
Helyszín: Ostrava, Városi Stadion Vezette: S. Jovanovic (szerb)
Gólszerzők: Barak (34.) ill.

A csoport második meccsén óriási meglepetésre a hazai észtek szerezték meg a vezetést. Kait már a 2. percben megszerezte a vezetést az észteknek. De csak ráijeszteni sikerült a belgákra, a 22. percben Vanaken góljával egyenlítettek. Pár perccel később Lukaku góljával meg is fordították a találkozót a belgák.
A második félidőben Lukaku második góljával, már két góllal vezettek a belgák, de ez még közel sem jelentette a végét. A belgák, még két gólt szereztek. A csereként beálló Sorga szépített még az eredményen az észteknek.

Világbajnoki selejtező E-csoport
Észtország – Belgium 2-5 (1-2)
Helyszín: Tallinn, A. Le Coq Arena Vezette: G. Cuadra (spanyol)
Gólszerzők: Kait (2.), Sorga (83.) ill. Vanaken (22.), Lukaku (29., 52.), Witsel (65.), Foket (76.)

E-csoport állása


A mi csoportunkban, számunkra az angolok elleni találkozónkon kívül, a lengyelek és az albánok mérkőzése volt különösen fontos. A lengyelek gyorsan megszerezték a vezetést, természetesen Robert Lewandowski góljával. Az albánok innen még visszajöttek és egyenlítettek, de a lengyelek további találataira nem volt válaszuk.

Világbajnoki selejtező I-csoport
Lengyelország – Albánia 4-1 (2-1)
Helyszín: Varsó, PGE Narodowy Vezette: M. Mariani (olasz)
Gólszerzők: Lewandowski (12.), Buksa (44.), Krychowiak (54.), Linetty (89.) ill. Cikalleshi (25.)

Az I-csoport harmadik meccsén a két “kicsi” csapott össze. a mérkőzés a hazai csapat nyerte meg, Vales duplájával.

Világbajnoki selejtező I-csoport
Andorra – San Marino 2-0 (2-0)
Helyszín: Andorra la Vella, Estadi Nacional Vezette: J. Kehlet (dán)
Gólszerzők: Vales (18, 24.) ill.

I-csoport állása