Erősítenek az első osztályra..
Posztriválist kapott Schäfer András
13 év után kiszállnak a fehérvári labdarúgásból…
38 év után újra harmadosztályúak lehetnek…
A játékos már el is búcsúzott…
A csapat jó teljesítménye a szerződésének megújítását eredményezte…
Cáfolták is, meg nem is Messi távozását…
A FIFA nyilvánvaló célja, hogy a jövőben kétévente rendezzenek világbajnokságokat, melynek az elnök többször is hangot adott, azonban az európai szövetség (UEFA) ezzel továbbra sem ért egyet…
(Photo by Sebnem Coskun/Anadolu Agency via Getty Images)
Az UEFA szlovén elnöke, Aleksander Ceferin a minap ismét felszólalt a világbajnokság kétévente való megrendezése ellen:
“A világbajnokság értéke épp a ritkaságában rejlik. Ha kétévente rendezik meg az eseményt, az rengeteg meglepetéshez, kevesebb legitimitáshoz és sajnos hígabb mezőnyhöz vezetne.”
Nyilvánvaló, hogy az 53 éves sportvezető ezáltal komolyan félti a négyévente megrendezésre kerülő Európa-bajnokság nívóját, amelyet így szintén más ritmusban kéne megrendezni. Ceferin véleménye szerint a nemzetközi versenynaptárnak “nincs szüksége” arra, hogy kétévente vb-re kerüljön sor, a futballistáknak pedig szükségük van olyan nyárra is, amikor pihenhetnek és feltöltődhetnek.
A FIFA korábban azt közölte, megvalósíthatósági tanulmányt készít a férfi és női világbajnokságok kétévenkénti megrendezéséről, amit először Szaúd-Arábia javasolt. A projekt élén a szervezet fejlesztési testületét vezető Arsene Wenger áll. Az Arsenal egykori legendás alakja úgy véli, a nemzetközi labdarúgónaptárt a sportág megerősítésének érdekében alapjaiban újra kell gondolni, és szükség van minél több nívós tornára.
Az új szezon rajtjára talán készen állhat…
Erősítenek az első osztályra..
Posztriválist kapott Schäfer András
13 év után kiszállnak a fehérvári labdarúgásból…
38 év után újra harmadosztályúak lehetnek…
A játékos már el is búcsúzott…
A csapat jó teljesítménye a szerződésének megújítását eredményezte…
Cáfolták is, meg nem is Messi távozását…
Egyre közelebb a klubváltás – Még Diego Simeone szerint is…
Mourinho a parkolóban kérte számon a ténykedését…
Már csak nyolc csapat van versenyben…
Sebastian Hoeneß legénysége már az 1. percben előnybe jutott…
A horvát szakember tavaly nyáron vette át az OM irányítását…
Ezen Bellingham lehetséges érkezése sem változtat…
A távozó Marco Asensio helyére…
2027 nyaráig kötelezte el magát!
A második mérkőzés simább volt, mint az első…
Új időszámítás kezdődött Kispesten…
Megvan a Fradi első nyári szerzeménye!
Meggyőző teljesítményt nyújtott tavasszal…
Pep Guardiola nem számít a játékosra, ezért nyugodtan távozhat…