Olasz csapatok vinnék a Real mellőzöttjét – sajtóhír

A legfrissebb nemzetközi beszámolók értelmében ismét nagyobb nevű olasz csapatok pályának a Real Madrid jó ideje kegyvesztett középpályásának megszerzésére…

(Photo by Helios de la Rubia/Real Madrid via Getty Images)

Az olaszországi átigazolási hírekkel foglalkozó Calciomercato portálja szerint a Juventus és az AC Milan csapata egyaránt nyitott lenne megszerezni Isco játékjogát a Real Madrid együttesétől.

A 29 éves spanyol válogatott középpályás éveken át a Zinedine Zidane által irányított Real alapembere volt, ám később Santiago Solarinál mellőzésre került, majd a francia szakember visszatérése ellenére később sem volt felhőtlen a viszonya a csapatával, és már a 2018-2019-es spanyol bajnoki idényt is mindössze két találattal és három gólpasszal fejezte be.

Isco helyzete később sem rendeződött a klubjánál, a 2019-2020-as kiírásban egyetlen bajnoki gólra volt képes, és az előző idényben is jobbára csak mérsékelt lehetőség jut neki, 25 bajnokin egyszer sem talált be. Az új idény első négy fordulójában háromszor lépett pályára, kétszer kezdőként, egyszer csereként. Sokan úgy vélik, hogy neki is egyre inkább jót tenne a váltás, már jó ideje meg sem tudja közelíteni korábbi formáját a “blancóknál”, akik ugyancsak vevőt keresnek számára.