Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Manchester United támadójával erősíthet télen a Barcelona! – sajtóhír

A legfrissebb sajtóértesülések szerint a spanyol bajnokságban (La Liga) szereplő Barcelona együttesének legújabb kiszemeltje a Manchester United támadója, Anthony Martial.

(Photo by Burak Kara/Getty Images)

Mint arról korábban beszámoltunk, Ole Gunnar Solskjaer a tél folyamán kész 7 játékosától is megválni. Ebbe a hetesbe tartozik Anthony Martial is, aki Cristiano Ronaldo érkezésével jóval kevesebb lehetőséghez jut, mint az elmúlt szezonokban. Az Eurosport értesülései szerint a francia támadót az anyagi gondokkal küzdő Barcelona szerezné meg. A katalánok számára azonban csak akkor lenne megoldható a transzfer, ha tudnak alkudni a csatár vételárán. Martial piaci értékét 45 millió euróra becsüli a mértékadó transfermarkt. A beszámolók alapján a Barca szeretné ezt az összeget 35 millió euró környékére lealkudni, és Martialnak is engednie kell a jelenlegi, heti 250 ezer fontos fizetéséből, ha tavasztól a spanyol csapatban szeretne játszani.

Martial ebben a szezonban összesen 5 meccsen kapott lehetőséget, ám mindössze 100 percet tölthetett a pályán. A MU színeiben eddig minden sorozatot figyelembe véve 263 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 78 gólt és 50 gólpasszt jegyzett. Szerződése 2024 nyaráig köti aktuális csapatához.