Erősítenek az első osztályra..
Posztriválist kapott Schäfer András
13 év után kiszállnak a fehérvári labdarúgásból…
38 év után újra harmadosztályúak lehetnek…
A játékos már el is búcsúzott…
A csapat jó teljesítménye a szerződésének megújítását eredményezte…
Cáfolták is, meg nem is Messi távozását…
A még mindig aktív Andrés Iniesta szavaira vélhetően nem egy ember figyel majd oda Barcelonában, különösen úgy, hogy a Vissel Kobe klasszisa egy korábbi közönség-kedvenc kinevezése mellett érvelt.
Az FC Barcelona legendás játékosa, Andrés Iniesta a goal.com-nak adott legutóbbi interjújában a barcelonai edzőkérdésről is megosztotta véleményét, támogatva korábbi harcostársa, Xavi visszatérését.
“Hogy el tudom-e képzelni Xavit a Barca vezetőedzőjeként? Természetesen igen! Arra készül, hogy egy napon a Barca edzője legyen, ezért tanul, ezért képzi magát. Azt hiszem, most már készen is állna a feladatra!” – fogalmazott Iniesta, aki esetleges saját, jövőbeni visszatéréséről is beszélt.
“Xavi és én imádjuk a Barcát! Egy napon szeretnénk visszatérni, de hogy mikor is jön el ennek az ideje, nem tudni!” – így a 37 esztendős karmester.
“Most még a futballra koncentrálok, de tudom, hogy ennek egyszer vége lesz. A futball az életem, nem tudnék elszakadni tőle. Érdekel az edzősködés, lassan el kell kezdenem készülnöm rá! Egyelőre a jövőmet illet konkrétumokról felesleges lenne beszélnünk, de azt tudom, hogy ha lehetőségem lesz visszatérni a Barcához, azonnal élni fogok vele!” – jegyezte még meg Iniesta.
Az új szezon rajtjára talán készen állhat…
Erősítenek az első osztályra..
Posztriválist kapott Schäfer András
13 év után kiszállnak a fehérvári labdarúgásból…
38 év után újra harmadosztályúak lehetnek…
A játékos már el is búcsúzott…
A csapat jó teljesítménye a szerződésének megújítását eredményezte…
Cáfolták is, meg nem is Messi távozását…
Egyre közelebb a klubváltás – Még Diego Simeone szerint is…
Mourinho a parkolóban kérte számon a ténykedését…
Már csak nyolc csapat van versenyben…
Sebastian Hoeneß legénysége már az 1. percben előnybe jutott…
A horvát szakember tavaly nyáron vette át az OM irányítását…
Ezen Bellingham lehetséges érkezése sem változtat…
A távozó Marco Asensio helyére…
2027 nyaráig kötelezte el magát!
A második mérkőzés simább volt, mint az első…
Új időszámítás kezdődött Kispesten…
Megvan a Fradi első nyári szerzeménye!
Meggyőző teljesítményt nyújtott tavasszal…
Pep Guardiola nem számít a játékosra, ezért nyugodtan távozhat…