Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Nem csak Xavival tárgyal a Barcelona – sajtóhír

A nemzetközi sajtó már egyre inkább kész tényként kezeli, hogy jelenlegi vezetőedzője, Ronald Koeman rövidesen távozik a Barcelona kispadjáról, a kérdés pedig már csak az lehet, hogy ki és mikor követi a holland szakembert…

A sokak szerint legfőbb kiszemeltnek számító Xavi Hernández mellett a Goal forrásai szerint a belga válogatott szövetségi kapitánya, Roberto Martínez megszerzése is opció lehet a Barcelona számával, ráadásul a hírek szerint már az egyeztetéseket is elkezdték a belga trénerrel.

A 48 éves szakember öt éve irányítja a világranglistát vezető belga nemzeti válogatottat, korábban pedig a szigetországban edzősködött, többek közt az Everton menedzsereként tevékenykedett. Martínez 2016 augusztusa óta 64 mérkőzésen vezette Belgium válogatottját, melyből a csapat ötvenet megnyert, a 2018-as világbajnokságon bronzéremig jutottak.

Martínez aktuális szerződése a 2022-es vb végéig köti a nemzeti csapathoz, melyet ha nem is tölt ki, a hírek szerint a Nemzetek Ligája októberi négyes döntőjéig mindenképpen számítanának szolgálataira, legkorábban várhatóan csak ezt követően nevezhetné ki őt a katalán gárda.