Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Lazio karmesterével erősítene a Leicester! – sajtóhír

A Fichajes.net értesülései alapján az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Leicester City szívesen soraiban tudná a Lazio spanyol középpályását, Luis Albertot…

A spanyol portál úgy tudja, a Leicester City szerződtetné a Lazio színeiben évek óta stabilan teljesítő Luis Albertot. A ‘Rókák’ szeretnének felkészülni arra az esetre, ha jövőre adott távozna James Maddison vagy Youri Tielemans a középpályáról. Albertonak ráadásul van némi tapasztalata a Premier League berkein belül, hiszen 2013 és 2016 között a Liverpool kötelékébe tartozott. Szerződése 2025-ig köti a neves olasz klubhoz, a mértékadó transfermarkt pedig 45 millió euróra becsüli piaci értékét.

Luis Albertot éppen a Liverpooltól igazolta le 2016 nyarán a Lazio mindössze 4 millió euró ellenében. Első évében rendkívül kevés lehetőséget kapott Simone Inzaghitól, viszont a 2017/2018-as idénytől kezdve kirobbanthatatlan a kezdőből. Alberto a középpályásként és támadóként is megállja a helyét. Minden frontot egybe véve eddig 182 mérkőzésen lépett pályára a Lazioban, ezeken 36 találatot és 51 gólpasszt jegyzett.