Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Lukaku: „Tudtam, hogy egy nap visszatérek a Chelsea-hez”

Röhejesen szentimentális interjút adott a minap a Chelsea-hez visszatért Romelu Lukaku. A belga csatársztár szerint mindig is biztos volt benne, hogy egy nap újra londoniak játékosa lesz. Ugyanis korábban 2011 és 2014 között valóban a „Kékekhez” tartozott.

(Photo by Sportinfoto/DeFodi Images via Getty Images

Lukaku a belga futball csodagyerekeként igazolt 2011-ben a Chelsea-hez, ám gyorsan kiderült, hogy még messze jár fejben attól, hogy egy legfelsőbb kategóriás topcsapat tagja legyen. Szó szerint megbukott a londoniaknál: tíz meccsen nulla gólt volt a mérlege. Előbb kölcsönbe a West Bromhoz, majd az Evertonhoz került. Végül utóbbiak le is igazolták, és a Premier League egyik legjobb támadója lett a Goodison Parkban. 2017-ben a Manchester Unitedhoz igazolt, ám világklasszissá az Internél érett. Idén tavasszal visszasegítette a csúcsra a milánóiakat: tizenegy év után újra bajnoki címet nyertek.

Azonban a pénzszűkében lévő kék-feketék eladták Lukakut a Chelsea-nek, ahol végre úgy teljesít, ahogy azt tőle elvárnánk. A kongói származású focista persze most elégedetten is nyilatkozgat, hiszen lábai előtt hever minimum a Stamford Bridge közönsége:

„Tudtam, hogy játékosként fejlődni fogok, és ezért vissza kell térnem Londonba. Csak idő kérdése volt. Kétszeres volt lehetőségem a visszaigazolásra, először 2016-ban, majd 2017-ben. Akor ez különböző okokból nem valósult meg. Ám most megtörtént, mert egyszerűen ez volt a megfelelő idő, és én is a megfelelő korban vagyok, hogy mindezt megéljem. Most jól érzem magam. Nagyon örülök a lehetőségnek, amit a klub adott nekem, hiszen jól kezdtünk. A csapattársaim nagyon jól fogadtak, Tuchel pedig remek munkát végez. Jól szerepelünk, de mindig a céljainkra kell összpontosítanunk. Olaszországban nyertem, és megértettem, hogy mi kell a győzelemhez. Ez valóban segített nekem. Az elmúlt három évben sikerült valami olyasmit felépítenem magamban, ami a karrierem végéig szolgálhat. Tudtam, hogy miben nem vagyok jó, és sok időt töltöttem azzal, hogy teljesebb legyek.”

– dicsekedett, a 28 éves támadó.