Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: pontokat veszített a Lazio és az Atalanta is!

A Serie A kilencedik fordulójának vasárnap délutáni találkozóin idegenben kapott ki a Lazio, de az Atalanta is elszalasztotta a győzelmet hazai pályán, nem úgy mint a Fiorentina tette, Cagliari ellen.

(Photo by Marco Rosi – SS Lazio/Getty Images)

Fiorentina – Cagliari 3-0 (2-0)
Gólszerzők: Biraghi (21.), N. Gonzalez (42.), Vlahovic (49.)

Már az első félidőben lényegében eldöntötte az érdemi kérdéseket a Fiorentina, amely két vesztes meccs után visszatalált a helyes útra, és meggyőző sikert aratott, megérdemelten.

Verona – Lazio 4-1 (2-0)
Gólszerzők: G. Simeone (30., 36. és 62.) illetve Immobile (46.)

Nem várt könnyű meccs a Laziora Veronában, még úgy sem, hogy a bajnok Inter előző heti legyőzését követően a találkozó esélyesének számított a vendég csapat.

A Verona kellemetlen ellenfélnek bizonyult, olyannyira, hogy az első félidő közepére két gólos előnybe kerül. A szünet után hiába szépített nagyon hamar a Lazio, az ezen a napon a kapu előtt ellenállhatatlan Giovanni Simeone harmadik majd negyedik találata már soknak bizonyult a rómaiaknak.

Korábban:

Atalanta – Udinese 1-1 (0-0)
Gólszerzők: Malinovsky (56.) illetve Beto (90+4.)

Az Atalanta nagy mezőnyfölénye a második félidő elején érett góllá. Apró szépséghiba hazai szemszögből, hogy a kevés helyzetet hozó találkozó utolsó pillanataiban egyenlíteni tudott a vendég csapat.

A fordulóból még hátra van:

18:00 AS Roma – Napoli (Tv: Sport 2)

20:45 Inter – Juventus (Tv: Sport 2)

A bajnokság állása:

A góllövőlista élmezőnye: