Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Visszatérhet hazájába a szebb napokat is látott olasz csatár – sajtóhír

Nemzetközi médiainformációk szerint rövidesen újra Olaszországban próbálna szerencsét az egykor többre hivatott válogatott támadó…

 

A Goal információi értelmében a szabadon igazolható Giuseppe Rossi az olasz másodosztályban (Serie B) szereplő SPAL együtteséhez készül leszerződni.

A 34 éves támadó fénykorában a Manchester United, a Villarreal és a Fiorentina csapatait is erősítette. Azonban számos súlyos térdsérülése teljesen megpecsételte pályafutását, soha nem tudta kihozni magából a benne rejlő potenciált, noha hatalmas karriert jósoltak neki. Főként olasz és spanyol kluboknál igyekezett megtalálni számításait, legutóbb hároméves kihagyás után az MLS-ben versenyző Real Salt Lake szolgálatában állt, ahol a 2020-as idényben mindössze hét pályára lépésre futotta erejéből.

A 30-szoros válogatott Rossi az elmúlt években már csak árnyéka volt korábbi önmagának, azonban még egy utolsó utáni elkeseredett kísérletet tenne annak érdekében, hogy hátha vissza tud térni régi formájához.

A SPAL csapata noha két éve még a Serie A-ban szerepelt, jelenleg csupán ötvenszázalékos mutatójával az olasz másodosztály középmezőnyében foglal helyet.