Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Magyar válogatott: Marco Rossi bemutatta a legfrissebb keretet a lengyelek elleni rangadóra

Komolyabb meglepetés, vagy érdekes húzás nélkül nevezte meg keretét a novemberi világbajnoki selejtezőkre Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya. A Szoboszlai Dominik és társai a lengyelek és a San marinoiak ellen zárják a kvalifikációt.

(Photo by Nick Potts/PA Images via Getty Images)

A magyar együttest 2018. nyara óta vezető Rossi az idei naptári év utolsó válogatott keretét ismertette ma délután a közvéleménnyel. A természetesen légiósokkal és a magyar bajnokságban játszókkal is operáló együttes előbb hazai pályán, november 12-én fogadja San Marinot, majd zárásként Lengyelországba látogat, november 15-én.

Marco Rossi szokásos sajtótájékoztatóján, rusztikus zakóban rögtön belecsapott a közepébe, és egy gyors „Jó napot kívánok” után felolvasta a friss névsort.

A legutóbbi kerettel ellentétben most Sallai Roland (Freiburg) nem számíthatot behívóra, lévén sérülése miatt egyébként is pihenőjét tölti. Azonban Szalai Ádám újra játékba került Mainzban, ahol nagyon gyorsan sikerült felépülnie korábbi sérüléséből. Utóbbi esetében természetesen nem is volt meglepő a visszatérés a nemzeti csapatba.

Két abszolút újoncnak örülhettünk a keretben: Kiss Tamás és Balogh Botond debütálhat a két soros meccsen.

A magyar keret:

Kapusok: Bogdán Ádám (FTC), Dibusz Dénes (FTC), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország).

Védők: Balogh Botond (Parma – Olaszország) , Bolla Bendegúz (Grasshoppers – Svájc), Botka Endre (FTC), Fiola Attila (Mol Fehérvár FC), Kecskés Ákos (FK Nyizsnyij Novgorod – Oroszország), Lang Ádám (Omonia – Ciprus), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Szalai Attila (Fenerbahce – Törökország).

Középpályások: Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), Kleinheisler László (NK Osijek – Horvátország), Nagy Ádám (Pisa – Olaszország),Loic Nego (Mol Fehérvár FC), Schäfer András (FC DAC 1904 – Szlovákia), Szoboszlai Dominik (RB Leipzig – Németország), Vécsei Bálint (FTC).

Támadók: Hahn János (FC DAC 1904 – Szlovákia), Kiss Tamás SC Cambuur – Hollandia), Sallói Dániel (Sporting Kansas City – Egyesült Államok), Schön Szabolcs (FC Dallas – Egyesült Államok), Szalai Ádám (Mainz – Németország), Varga Kevin (Kasimpasa – Törökország).

 

Így áll vb-selejtezős csoportunk: