Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

El: a Leicester csak egy döntetlent ért el, a Leverkusen kiütötte a Betist – eredmények

Az Európa-liga csoportkörének 4. fordulójában a Leicester a Szpartak Moszkvát fogadta, és bár egy győzelemmel előre ugorhatott volna a csoportban, csak egy döntetlent ért el. A Fradi csoportjának másik két tagja, a Bayer Leverkusen és a Betis egy sima meccset játszott egymással, amelyen a németek gáláztak. Az Olympique Marseille a Lazióval találkozott, és bár a franciák sokkal jobban játszottak, az olaszok kiszenvedtek egy döntetlent.

(Photo by Plumb Images/Leicester City FC via Getty Images)

C-csoport:

Dominált a Leicester a Szpartak Moszkva ellen, ezt viszont nem tudták kihasználni az angolok. Az első félidőben még gól sem esett, bár a Leicester többször is próbálkozott, ám semmi sem ment be. A második félidő elején, az 51. percben azonban mégis a Szpartak Moszkva szerzett vezetést Moses révén, amire igen hamar, az 58. percben válaszolni tudott a Leicester Amartey góljával. A 75. percben büntetőt kaptak az angolok, amit Vardy kihagyott, majd ezután sem tudtak betalálni, így maradt a döntetlen a végére is.

Leicester – Szpartak Moszkva 1-1 (0-0)
Gólszerzők: Amartey (58.) ill. Moses (51.)

A C-csoport jelenlegi állása:

D-csoport: 

Az első félidőben volt jobb a Fenerbahce, mint az Antwerpen, és ezt a fölényt gólokra is tudták váltani. A vezetést a 8. percben szerezték meg Yandas révén, majd a 16. percben Meyer talált be. A 29. percben Berisha is a kapuba talált, így háromgólos előnnyel zárták az első játékrészt. A második félidő már eseménytelenebbül telt, az Antwerpen nem volt veszélyes, így egyszerű győzelmet arattak a törökök.

Antwerpen – Fenerbahce 0-3 (0-3)
Gólszerzők: – ill. Yandas (8.), Meyer (16.), Berisha (29.)

A D-csoport jelenlegi állása:

E-csoport:

A játék képét tekintve dominált a Marseille a mérkőzésen, de ez a gólok számában és eloszlásában nem mutatkozott meg. A vezetést a franciák szerezték meg a 33. percben Milik büntetőjével, de a nagyon hosszú első félidei hosszabbítás végén, a 49. percben a Lazio egyenlített Anderson révén. A második félidő is egy olasz góllal kezdődött, most Immobile talált be. Végül sikerült kiegyenlítenie a Marseille-nek, miután a 82. percben Payet szerzett gólt, és az eredmény már nem változott a végéig.

Olympique Marseille – Lazio 2-2 (1-1)
Gólszerzők: Milik (33. – büntetőből), Payet (82.) ill. Anderson (45+7.), Immobile (49.)

Az E-csoport jelenlegi állása:

F-csoport:

Hatalmas fölényben játszott a Braga a Ludogorec ellen és bár három gólt lőttek az első félidőben, egyet kaptak is. Az első találat csak a 25. percben érkezett Al Musrati révén, de a 33. percben egyenlíteni tudtak a bolgárok Sotiriou góljával. A 37. percben Medeiros talált be a portugáloknál, végül pedig a 40. percben Galeno szerzett újabb gólt a hazaiaknak. A második félidőben is megmaradt a portugál dominancia, viszont csak a 73. percben találtak be ismét Gonzalez révén. A Ludogorecnek azért még volt ereje egy szépítésre a 79. percben Plastun góljával.

Braga – Ludogorec 4-2 (3-2)
Gólszerzők: Al Musrati (25.), Medeiros (37.), Galeno (40.), Gonzalez (73.) ill. Sotiriou (33.), Plastun (79.)

Egy kiállítással kezdődött a Crvena zvezda – Midtjylland találkozó, amikor a 12. percben azonnali piros lapot kapott a hazaiknál Degenek. Ezt az előnyt azonban itt még nem tudta kihasználni a Midtjylland, ahogy a második játékrészben se nagyon, viszont szerencséjük volt, mivel az 56. percben Kanga öngóljával vezetést szerezték. Mint később kiderült, ez volt a mérkőzés egyetlen gólja, amivel a Midtjylland begyűjtötte a három pontot, ráadásul a hazaiknál Gobeljic a 94. percben a második sárga lapját is begyűjtötte, így 9 emberrel fejezték be a találkozót.

Crvena zvezda – Midtjylland 0-1 (0-0)
Gólszerzők: – ill. Kanga (56. – öngól)
Kiállítás: Degenek (12.), Gobeljic (90+4.) ill. –

Az F-csoport jelenlegi állása:

G-csoport:

A játék képét tekintve egész kiegyenlített volt a mérkőzés, azonban a gólokat a Leverkusen rúgta, a Betisnek semmi nem jött össze. A 24. percben még egy érvénytelen gólt lőttek a németek, de a 42. percben már Diaby érvényes találatot jegyzett, amivel megszerezték a vezetést. A második félidőben még hatékonyabb volt a Leverkusen, és az 52. percben kétgólosra növelték az előnyüket Diaby duplájával. Sokáig nem született találat, majd a 86. percben Wirtz, míg a 90. percben Amiri is gólt szerzett, ezzel beállítva a végeredményt, ám a mérkőzés még nem itt nem ért végett, mivel a 93. percben összebalhéztak a csapatok, amelynek végén Demirbayt és Fekirt is kiállították.

Bayer Leverkusen – Betis 4-0 (1-0)
Gólszerzők: Diaby (42. 52.), Wirtz (86.), Amiri (90.) ill. –
Kiállítás: Demirbay (90+4.) ill. Fekir (90+3.)

A Ferencváros a negyedik mérkőzését is elvesztette az Európa-ligában. A mérkőzés bővebb összefoglalója IDE KATTINTVA olvasható!

Ferencváros – Celtic 2-3 (1-2)
Gólszerzők:
Zubkov (11.), Uzuni (86.) ill. Furuhashi (3.), Jota (23.),  Abada (60.)

Az G-csoport jelenlegi állása:

H-csoport: 

Jobb volt a Dinamo Zagreb a mérkőzésen, ám a 8. percben a vezetést a Rapid Wien szerezte meg Knasmullner révén. A 12. percben azonban már egyenlítettek is a horvátok Petkovic találatával, majd a 34. percben Andric révén meglőtték a második góljukat is.  A második félidőben ezekre már nem tudott válaszolni az osztrák csapat, sőt, még a 83. percben Sutalo révén a Dinamo állította be a végeredményt.

Dinamo Zagreb – Rapid Wien 3-1 (2-1)
Gólszerzők: Petkovic (12.), Andric (34.), Sutalo (83.) ill. Knasmullner (8.)

Az H-csoport jelenlegi állása: