Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Kiválóan halad az olaszok sérült klasszisának felépülése

Ahogyan arról  a közelmúltban beszámoltunk, jó ütemben halad az olasz válogatott és az AS Roma kulcsemberének felépülése a súlyos sérülése után…

(Photo by Chris Ricco – UEFA/UEFA via Getty Images)

Nyári súlyos sérülése után a célegyenesbe fordult Leonardo Spinazzola rehabilitációja, hiszen az AS Roma kiválósága a csütörtöki napon már labdás egyéni tréninget végzett. Minden adott lehet arra, hogy akár még idén viszont láthassuk őt a pályán.

Spinazzola a közelmúltban úgy fogalmazott állapotával kapcsolatban, hogy “félúton járok, remélhetőleg már csak hetvenöt nap van hátra. Jól vagyok, már nincs szükségem mankókra. Azért is haladok jól, mert sokat teszek érte. Két-három hónap múlva visszatérhetek”.

A 28 éves bekk ötből négy Európa-bajnoki mérkőzésen pályára lépett az Azzurri soraiban, és fáradhatatlan, csupa szív játékával a hibátlanul menetelő válogatott kulcsemberének számított. Spinazzola annak ellenére bekerült a torna álomcsapatába, hogy a negyeddöntőtől kezdve nem léphetett pályára sérülése következtében.