Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Chelsea: a magyar sajtó már biztosra veszi Szalai érkezését

Tegnap már kész tényként kezelte az Origo, hogy a magyar válogatott Szalai Attila a Chelsea-ben köt ki. A török médiából átvett hír szerint a londoniak már meg is egyeztek a védő átigazolásáról a Fenerbahce együttesével.

(Photo by Jeroen Meuwsen/BSR Agency/Getty Images)

Talán kissé elrugaszkodott a valóságtól az Origo által leközölt hír, miszerint a Chelsea és a Fenerbahce már egymás kezébe csapott volna, de valóban elképzelhető a kapcsolatfelvétel. Állítólag ugyanis a „Kékek” a legélénkebb érdeklődők Szalai Attila leigazolásával kapcsolatban. Erről pedig már honlapunk is beszámolt a napokban, ahogy arról is, hogy Szoboszlai Dominik is a Premier League-ben köthet ki a pletyka szerint.

És ha már Premier League. Más topligás érdeklődők mellett a legtöbb, Szalaival kapcsolatban emlegetett klub az angol első osztály képviselője. A 23 éves bekkért állítólag már beállt a sorba az Aston Villa, a Leicester City és a West Ham United is.

Szalai az Apollon Limasszoltól igazolt idén januárban a Fenerhez, szerény 2 millió euróért, egészen 2025-ig elkötelezve magát. Ennek most a sokszorosát kereshetik meg rajta a törökök, ha valóban elengedik 20 millió fontért a Chelsea-hez.