Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Chelsea védőjére hajt a Barcelona! – sajtóhír

A spanyol bajnokságban (La Liga) szereplő Barcelona együttese egybehangzó sajtóhírek szerint a nyár folyamán szeretné megszerezni a Chelsea hátvédjét, César Azpilicuetát.

(Photo by Ian Walton/PA Images via Getty Images)

Az ESPN legfrissebb beszámolója alapján a Barcelona frissen kinevezett vezetőedzője, Xavi mindenképpen szeretne erősíteni csapata védelmén. Erre a nemrég megszerzett Dani Alvesen kívül a Chelsea hátvédjét, César Azpilicuetát szemelte ki. A 3 és 4 védős rendszerben egyaránt bevethető spanyol futballista aktuális szerződése az idény végén lejár a londoni “Kékeknél”, így a katalán klub ingyen megszerezhetné őt a nyár folyamán, sőt télen már meg is kezdhetnék a tárgyalásokat. Mindazonáltal a sajtóhírek szerint a Chelsea még nem mondott le arról, hogy további pár évre magukhoz láncolják a védelem egyik vezérét, aki Thomas Tuchelnél is alapembernek számít.

Azpilicueta 2012 óta erősíti a Chelsea együttesét. A klub színeiben minden sorozatot figyelembe véve 442 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 14 gólt és 56 gólpasszt jegyzett. Piaci értékét 13 millió euróra becsüli a mértékadó transfermarkt.