Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Tizenöt év után menesztették Uruguay szövetségi kapitányát

A legutóbbi dél-amerikai világbajnoki selejtezők alkalmával elszenvedett újabb vereségek után Uruguay válogatottja menesztette kispadjáról világrekorder szövetségi kapitányát…

(Photo by Zhizhao Wu/Getty Images)

Az uruguayi szövetség a pénteki napon menesztette posztjáról a nemzeti válogatottat 2006 óta irányító rutinos szakembert, Óscar Tabárezt a világbajnoki selejtezőkben mutatott gyenge eredmények hatására. A kétszeres világbajnok a legutóbbi négy mérkőzését kivétel nélkül elvesztette, öt forduló óta nyeretlen a kvalifikáció során, miközben ezalatt 1-11-es gólkülönbséget jegyzett. Mivel egyre nehezebb helyzetben kerültek, a kritikus hangok végül elérték céljukat, s a köztiszteletben álló veterán tanár leváltása mellett döntöttek.

A 74 éves szakember első ízben 1988 és 1990 között trenírozta a válogatottat. Irányításával az 1989-es Copa Américán kiejtették a Diego Maradona által repített argentin válogatottat, azonban a fináléban 1-0-s vereséget szenvedtek Brazília ellen, míg az 1990-es olaszországi világbajnokságon a házigazda vetett véget menetelésüknek a legjobb 16 között. Tabárez a Celeste élén 34 mérkőzésből 17-szer vezette győzelemre a csapatot nyolc döntetlen és kilenc vereség mellett.

Klubedzői karrierje során több ízben megfordult a Boca Juniors vagy éppen a Cagliari csapatánál, de irányította az AC Milan együttesét is 1996-ban.

2006 februárjában nevezték ki újból a válogatott élére, melyet – egy rövid szerződés nélküli időszakot leszámítva – egészen mostanáig ellátott. Összességében a két megbízatása alatt 228 mérkőzésen vezette csatába az uruguayi válogatottat, amellyel világrekordernek mondhatja magát. 2019 novemberében került be a Guinness-rekordok könyvébe, mivel a sportágban egyedülálló módon már 200 mérkőzésen irányított egy nemzeti csapatot.

Regnálása alatt a válogatott a 2010-es dél-afrikai vb-n negyedik lett, 2018-ban Oroszországban pedig negyeddöntős volt, míg 2011-ben megnyerte a Copa Américát.

Uruguay négy fordulóval a vége előtt a hetedik helyen áll a dél-amerikai zóna világbajnoki selejtezősorozatában, az új kapitány kilétéről egyelőre nem született döntés.

A selejtező aktuális állása

További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!