Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bundesliga 2: elképesztő végjátékot hozott a Werder – Schalke rangadó

Egykor felsőházi csata volt a német első osztályban a Werder Bremen és a Schalke csatája. Sőt, a két együttes rendre dobogóért, s régen bajnoki címért is küzdött. Mára a két klub szégyenteljes módon a Bundesliga 2-ben vitézkedik és harcol a feljutásért.

(Photo by Stuart Franklin/Getty Images)

A Werder már évek óta billegett a kiesőzóna közelében, és idén tavasszal el is érte végzete. A Schalke viszont pár éve még a Bajnokok Ligájában bizonyított, ám a kritikus anyagi helyzetbe került gárda nagyon simán búcsúzott a Bundesliga mezőnyétől, szintén ebben az évben.

A szombati rangadót a Schalke a 7., míg a Werder a 8. helyről várta. Papíron előbbi tűnik erősebbnek, ám egyelőre a gelsenkircheniek szereplése nagyon sokban függ Simon Terodde produkciójától. A veterán csatár iimár tizenkét góljával vezeti a góllövőlistát.

Ennek megfelelően tegnap is Terodde lehetett volna a Schalke nyerőembere. A támadó a gólgyártás kezdetére egészen a 82. percig várt. Azonban végül nem győztek a vendégek, lévén a 99. percben egyenlítettek büntetőből. A szituációt nagyon hosszú VAR-tanácskozás előzte meg. A végeredmény az összképet tekintve teljesen igazságosnak tekinthető.

Werder Bremen – Schalke 1-1 (0-0)
G.: Füllkrug (90+9.-büntető), ill. Terodde (82.)

A meccs összefoglalója:

A Bundesliga 2 állása:

A góllövőlista élmezőnye: