Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PSG: Messi nyilatkozott első Ligue 1 góljáról

A Paris Saint-Germain győzelemmel tért vissza a válogatott szünet után. A párizsiak magabiztosan nyertek és vezetik a Ligue 1-t. A hétvégi győzelem során végre megtörte a jeget Lionel Messi.

(Photo by Jose Breton/Pics Action/NurPhoto via Getty Images)

A 34 esztendős Leo Messi az első öt bajnokiján képtelen volt betalálni az ellenfeleknek, ám a hatodik meccsen megszakította ezt a kiemelten rossz sorozatát. Pedig az argentin zseni a Bajnokok Ligájában sokkal jobban produkál, lévén három fellépésen három gól a mérlege.

A Nantes ellen végig a pályán volt Messi, és egy remekbe szabott góllal iratkozott fel a gólszerzők közé. Természetesen a lefújás után örömmel számolt be érzéseiről:

„Boldog vagyok. Sok helyzetünk volt, de a kapusuk remekül védett. De nem féltünk, és végül nyertünk. Örülök, hogy az első gólomat a Parc des Princes-ben szereztem meg, a szurkolóink előtt. Bár a Bajnokok Ligájában már lőttem gólt, így arra számítottam, hogy a bajnokságban is sikerülni fog.”

– szerénykedett, az FC Barcelona korábbi sztárja.