Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ekl: Szlovéniában szenvedett vereséget a Tottenham – eredmények

Az Európa-konferencialiga csoportkörének ötödik fordulójában több csapat is biztosította helyét az egyenes kieséses szakaszban. A csoportelsők automatikusan a nyolcaddöntőben folytathatják majd, míg a kvartettek második helyezettjei megküzdenek majd az Európa-ligából kiesőkkel a legjobb 16-ba kerülésért.

(Photo by Tottenham Hotspur FC/Tottenham Hotspur FC via Getty

A-csoport: A Helsinki ugyan le tudta győzni az Alashkertet, de az már korábban eldőlt, hogy ebből a csoportból a Maccabi Tel Aviv és a LASK fog továbbjutni, az örmények továbbra is pont nélkül állnak a kvartett utolsó helyén.

Helsinki (finn) – Alashkert (örmény) 1-0 (0-0)
Gólszerző: Tanaka (48.), ill. 

B-csoport: Az első félidőben a Flora játszott jobban a Partizan ellen, a 44. percben meg is szerezték a vezetést az észtek. A Partizan a második játékrészben próbált egyenlíteni, de a Flora védelme jól zárt, így életben tartották továbbjutási esélyeiket az észtek.

Flora (észt) – Partizan (szerb) 1-0 (1-0)
Gólszerző: Miller (44.), ill. 

E-csoport: Hiába játszott fölényben a mérkőzés nagyobb részében a Maccabi Haifa, az Union Berlin Ryerson góljának köszönhetően elvitte a három pontot Izraelből, így életben tartotta továbbjutási reményeit. A Slavia Praha kétszer is vezetett az emberhátrányban játszó Feyenoord ellen, ám a hollandok Dessers duplájával elvittek egy pontot Csehországból.

Maccabi Haifa (izraeli) – Union Berlin (német) 0-1 (0-0)
Gólszerzők: ill. Ryerson (66.)

Slavia Praha (cseh) – Feyenoord (holland) 2-2 (1-1)
Gólszerzők: Olayinka (12.), Kuchta (66.), ill. Dessers (31., 93.)
Kiállítva: ill. Til (36.)

F-csoport: A Kobenhavn két korai góllal adta meg az alaphangot a Lincoln ellen, majd a második félidőben is kétszer betaláltak a dánok, így nagyon simán győzték le gibraltári ellenfelüket. A PAOK végig fölényben játszott a Slovan Bratislava ellen, ám a görögök nem tudtak gólt szerezni, így továbbra is azonos pontszámmal rendelkezik a szlovák és a görög csapat a csoport második és harmadik helyén.

Lincoln (gibraltári) – Köbenhavn (dán) 0-4 (0-2)
Gólszerzők: ill. Johannesson (5.), Lerager (7.), Boving (63.), Hojlund (73.)

Slovan Bratislava (szlovák) – PAOK (görög) 0-0 (0-0)

G-csoport: A Mura egy igazi bombagóllal szerzett vezetést a Tottenham ellen, az angolok a 32. percben ráadásul emberhátrányba is kerültek. A második félidőben így is fölényben játszott a Spurs, a londoniak Kane góljával egyenlíteni tudtak Szlovéniában, azonban a csattanó a 95. percben jött, Marosa góljával otthon tartotta a három pontot a Mura. A Rennes korán vezetést szerzett a Vitesse ellen, majd Laborde a 39. percben is betalált, ám a félidő hajrájában szépítettek a hollandok. A 69. percben harmadik gólját is megszerezte Laborde, ám a 75. percben szépített a Vitesse, sőt a 90.-ben Openda góljával pontot is mentettek a hollandok. A mai eredmények következtében igen nehéz helyzetbe került a Tottenham az utolsó forduló előtt, amennyiben a Vitesse legyőzi a Murát, a hollandok folytathatják tavasszal az Ekl-ben.

Mura (szlovén) – Tottenham (angol) 2-1 (1-0)
Gólszerzők: Horvat (11.), Marosa (95.) ill. Kane (72.)
Kiállítva: 
– ill. Sessegnon (32.)

Rennes (francia) – Vitesse (holland) 3-3 (2-1)
Gólszerzők: Laborde (9., 39., 69.), ill. Husiman (43.), Buitink (75.), Openda (90.)

H-csoport: A 23. percben Love góljával vezetést szerzett a Kairat, de az első félidő hajrájában egyenlített a Basel. A kazahok a második játékrészben is előnybe kerültek, ám a svájciak ezúttal is egyenlíteni tudtak, sőt a 73. percben a győzelmet érő gólt is megszerezték. A Qarabag fölénye ellenére is az Omonia Nicosia szerzett vezetést, ám a második félidőben egyenlítettek az azeriek, sőt a hajrában a vezetést is megszerezték, de a 90. percben egyenlítettek a ciprusiak. Az már az előző fordulóban eldőlt, hogy ebből a csoportból a Basel és a Qarabag fog továbbjutni.

Kairat Almaty (kazah) – Basel (svájci) 2-3 (1-1)
Gólszerzők: Love (23.), Hovhannisyan (56.), ill. Arthur (45. – tizenegyesből), Zhegrova (69.), Kasami (73.)

Qarabag (azeri) – Omonia Nicosia (ciprusi) 2-2 (0-1)
Gólszerzők: Psaltis (49.), Andrade (88.), ill. Duris (43. – tizenegyesből), Gomez (90.)
Kiállítva:ill. Kiko (66.)