Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A spanyol élvonalból erősítene José Mourinho – sajtóhír

Az AS Roma a La Ligából erősítené meg a középpályáját, a Denevérek egyik legjobbját szerződtetnék jövő nyáron.

(Photo by Maria Jose Segovia/DeFodi Images via Getty Images)

Az olasz együttes a Valencia játékosát, Carlos Solert szeretné leigazolni spanyol sajtóinformációk szerint. A 24 éves középpályás csapata egyik legjobbja, így nem is meglepő, hogy nyáron több alakulattal is szóba hozták őt, azonban nem kívánt távozni.

A Denevérekkel 2023-ig van élő szerződése Solernek, amelyet egyelőre nem kívánt meghosszabbítani. Az AS Románál pedig kivárnának és jövő nyáron igazolnák le őt, ennek következtében nyomottabb áron szerezhetik meg, mivel már csak egy év lesz a kontraktusából.

A spanyol középpályás a Valenciában nevelkedett, az első számú csapatba 2017 januárjában került fel, ahol azóta stabil kezdőjátékossá nőtte ki magát, sőt, jelenleg együttese egyik legjobbja. A közel négy év alatt 196 alkalommal léphetett pályára a Denevérek színeiben, amelyeken 28 gólt és 28 gólpasszt jegyzett.