Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BRÉKING: kirúgta Dárdait a Hertha BSC! – HIVATALOS

A hétvégi, elszórakozott döntetlen volt az utolsó csepp a pohárban a Hertha vezetősége és Fredi Bobic sportigazgató számára. Dárdai Pált eltávolították a berlini klub felnőtt csapatának éléről. Már utód is van!

Drámai hirtelenséggel köszönték még a Hertha BSC illetékesei Dárdai Pál második regnálását. Az önmagát és saját identitását már évek óta elveszítő klub a továbbiakban már egy új edzővel próbálja meg elkerülni a kiesést a Bundesligában.

Fredi Bobic sportigazgató engedett a nyomásnak, és leváltotta a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitányát, aki idén januárban vette át a vergődő berliniek irányítását, immár másodszor. Sajnos a hírek korábban is már szóltak arról, hogy egynémely, nehezen kezelhető játékossal nem találja a szót a tréner. Dárdai korábban a túlsztárolt veteránnal, Kevin Boatenggel veszett össze, míg legutóbb Jordan Torunarigha volt a “célpontja”. A hétvégén hiába vezettek a hajráig a gyengécske Augsburg ellen, csak döntetlenre voltak jók Dárdai fegyelmezetlen tanítványai.

A Hertha újdonsült vezetőedzője az a Németországban érdemtelen lelkesedéssel övezett Tayfun Korkut lesz, aki általában pár hónap alatt megbukott már a Hannover, a Kasierslautern, a Bayer Leverkusen és a Stuttgart mestereként is. A török szakember a szezon végéig kapott szerződést a kék-fehérektől.