Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Premier League: Origi 94. percben szerzett góljával nyert, és élre állt a Liverpool – videóval

Zsinórban negyedik bajnoki győzelmét aratta a Liverpool, a Wolves több mint 400 perc után kapott ismét gólt a Premier League-ben.

(Photo by Nick Potts/PA Images via Getty Images)

Inkább a Liverpool akarata érvényesült az első félidőben, de egyik csapat sem tudott igazi helyzeteket kialakítani. A 18. percben Jota lőhetett, de blokkoltak a hazaiak. A 29. percben Alexander-Arnold lépett ki, de elpuskázta a lehetőséget. A 32. minutumban ismét a jobbhátvéd került főszerepbe, de remek beadását Jota mellé fejelte. A második játékrészben több dolga volt a kapusoknak, az 50. percben Thiago lövését védte Sa. A 60. percben a Wolves is eljutott egy helyzetig, ekkor Dendoncker próbálkozott, de Alisson bravúrral hárított. Az ellentámadás végén Jota csapott le Sa hibája után a labdára, a kapuban két védő állt, akik mellett nem tudta bepasszolni a labdát. A hajrában ismét nagy nyomást gyakorolt ellenfelére a Liverpool, a 87. percben Mané lőtt közelről, de Sa ezúttal is hárított, majd Salah lövését is védte a portugál. A 94. percben jött a csattanó, Salah húzott el a jobb szélen, majd Origihez passzolt, aki szépen fordult be, majd a rövid alsóba lőtt (0-1).

Wolverhampton – Liverpool 0-1 (0-0)
Gólszerző:
ill. Origi (94.)

A forduló menetrendje:

Szombat:
West Ham United 3–2 Chelsea
Newcastle United 1–0 Burnley
Southampton 1–1 Brighton
Wolverhampton 0–1 Liverpool
18:30 Watford – Manchester City (Tv: Digi Sport 1)

Vasárnap:
15:00 Leeds United – Brentford
15:00 Manchester United – Crystal Palace
15:00 Tottenham – Norwich City
17:30 Aston Villa – Leicester City (Tv: Spíler 1)

Hétfő:
21:00 Everton – Arsenal (Tv: Spíler 1)

A tabella jelenlegi állása:

A góllövőlista élmezőnye: