Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: nem történt csoda a Bayern ellen, így az Európa-ligában folytatja a Barcelona – videóval

Véget értek az E-csoport küzdelmei is a Bajnokok Ligája idei kiírásának csoportkörében. A Bayern München toronymagasan megnyerte a csoportját, amihez az is kellett, hogy ma este ismét legyőzze a Barcelonát, ezzel pedig a katalánok kiestek a BL-ből és az Európa-ligában folytatják. A Barcelonának esélye sem volt, mivel a Benfica is simán győzött a csoportutolsó Dinamo Kijev ellen, így a portugál csapat a másik továbbjutó. 

(Photo by Pedro Salado/Quality Sport Images/Getty Images)

Bayern München – Barcelona:

Hóesésben léptek pályára a csapatok, ami azért kevésbé lehetett megterhelő a németek számára. Busquets már rögtön a 3. percben sárga lapot kapott, és emiatt jöhetett nagyon jó helyről szabadrúgással a Bayern, de Sané csak Busquets arcát találta telibe a labdával. A 10. percben Tolisso emelt balról a kapu elé, majd Alba mentett fejjel Coman elől. A 18. percben Müller kapott remek passzt Musialától, de Busquets még becsúszva mentett előle, igaz utána kiderült, hogy les is volt. A 19. percben érkezett végre egy Barca-helyzet is, ekkor Dest lapos keresztpassza után Pavard mentett nagyot a labdát váró Dembélé elől. A 21. percben Dembélé passzolgat Depayjal, majd a végén nagyon csúnyán a kapu fölé lőtt a tizenhatosról. A 26. percben Davies kereste egy passzal Lewandowskit középen, de Busquets bevetődött elé. A 29. percben Müllert tört kapura, majd Lewandowskinak passzolt, a lengyel viszont a labda mellé rúgott az üres kapuval szemben. Nem volt szerencséje sem a Barcelonának, mert a 31. percben Jordi Albát sérülés miatt le kellett cserélni, a helyére pedig Mingueza érkezett. A 34. percben pedig már meg is érkezett a bajorok első gólja: Lewandowski csapta be több csellel is Piqué-t, majd középre adta a labdát, amit az elbambuló Mingueza mellett Müller fejelt a jobb sarok irányába, és bár Araujo kirúgta a játékszert, az már bent volt a kapuban. A 42. percben érkezett a Bayern újabb találata, ekkor Coman passzát Sané úgy 24 méterről ellőtte, és Ter Stegen hiába vetődött, de csak a labda mellé tudott nyúlni, ezzel pedig le is zárult az első játékrész.

A második félidő egy nagy Bayern-helyzettel kezdődött, amikor a 47. percben Sané passzolt Ter Stegen kezébe a gólvonalról. A 49. percben Lewandowski passzolt a felfutó Davieshez, aki a kapushoz lőtt, majd a másik oldalon megindult a csereként beálló Nico, aki Dembéléhez passzolt volna, de érkezett Upamecano. A Bayern egy kicsit hagyta kibontakozni a Barcát, és bár a katalánok javítottak a labdabirtolási statisztikáikon, teljes mértékben veszélytelenek voltak a kapura. A 62. percben ráadásul kijátszották a Barca-védelmet, és a harmadik góljukat is megszerezték a bajorok: Davies futott el a bal oldalon Araújo mellett, majd Musialának passzolt, aki 4 méterről lőtt a kapu közepébe. Ezt követően már teljesen elengedte a mérkőzést a Bayern, Nagelsmann be is cserélte a fiatalokat, hadd játszanak egy kicsit ők is a BL-ben. A 69. percben Neuer kapott el egy Depay-szögletet, majd azonnal indított, a kontra végén pedig Mingueza mentett Sané elől. Sokáig nem történt említésre méltó esett a mérkőzésen, majd a 87. percben Sané hagyott ki egy nagy helyzetet, amikor nagyjából 10 méterről lőtt a léc fölé Tillman remek passza után. Ezt követően még a 94. percben jöhetett jó helyről Coutinho egy szabadrúgással, de nagyon gyenge próbálkozás volt, így eldőlt, hogy a Barcelona mindössze két rúgott góllal esett ki a Bajnokok Ligájából már a csoportkörben.

Bayern München – Barcelona 3-0 (2-0)
Helyszín: Allianz Aréna (München) Vezette: Ovidiu Hategan (román)
Gólszerzők: Müller (34.), Sané (43.), Musiala (62.) ill. –
Sárga lap: Richards (82.) ill. Busquets (3.), Araujo (16.)
Kiállítás: – ill. –

Bayern München: Neuer; Pavard, Upamecano, Süle (Nianzou, 77.), Davies (Richards, 71.); Tolisso (Roca, 60.), Musiala; Coman (Sarr, 71.), Müller. Sané; Lewandowski (Lewandowski, Tillmann, 77.). Vezetőedző: Julian Nagelsmann

Barcelona: Ter Stegen; Araújo, Piqué, Lenglet, Alba (Mingueza, 31.); Gavi (Demir, 86.), Busquets, de Jong (Puig, 73.); Dest (Nico, 46.), Depay, Dembélé (Coutinho, 73.). Vezetőedző: Xavi


Benfica – Dinami Kijev:

Sokkal jobban játszott már az első félidőben is a Benfica. A 7. percben Jaremcsuk előtt nyílt nagy terület a tizenhatoson belül, majd megcélozta a kapu közepét, de a kapus hárítani tudott. A 9. percben volt egy kisebb helyzete a Dinamo Kijevnek is, amikor Cihankov lőhetett nagyon jó helyről, de a labda csak a kapu fölött szállt el. A 12. percben már Pizzi próbált meg betalálni a tizenhatosról, miután jól vette át a felé érkező pontos passzt, de Bushchan védett. A vezető gólt végül a 16. percben szerezték meg a portugálok, amikor Joao Mario passza után Jaremcsuk lőtt egyenesen a kapu bal oldalába. Nem kellett sokat várni a Benfica második találatára sem, ekkor Gilberto kapott a labdát a kapu előterében, majd gond nélkül lőtt a kapu jobb oldalába. A 38. percben Grimaldo mutatott be remek lövést egy szabadrúgásból, de a jobb felső sarokba tartó labdát Bushchan szép mozdulattal kiütötte.

A második félidőben kicsit feltámadt a Dinamo Kijev, de ez csak meddő fölény volt. Az 59. percben Mikolenko érkezett a beadásra a tizenhatoson és azonnal kapura is lőtt, de az elszállt mellette. Több támadást is vezettek az ukránok, de a befejezéseik nagyon pontatlanok voltak és igazi veszélyt nem jelentettek többségében. Aztán a 71. percben ott lehetett volna az esély a szépítésre, amikor Szidorcsuk kapott pontos labdát a tizenhatoson és lőtt is, de az csak a kapu jobb oldala mellé ment. A 76. percben is ott volt előttük egy esély, ekkor Tymchyk ugrott fel jól egy beadásra és elfejelte a labdát a kapu jobb oldala felé, de a kapus bravúrral védett. A végére mindkét csapat elengedte ezt már, az ukránoknak már nem számított, és a Benficának pedig bőven elég volt ez az eredmény, ami így a lefújásig már nem változott.

Benfica – Dinami Kijev 2-0 (2-0)
Helyszín: Estadio Da Luz (Lisszabon) Vezette: Deniz Aytekin (német)
Gólszerzők: Jaremcsuk (16.), Gilberto (22.) ill. Zabarnyi (29.), Verbic (36.), Cihankov (44.)
Sárga lap: Gilberto (24.) ill. –
Kiállítás: – ill. –

Benfica: Vlachodimos, Vertonghen, Otamendi, Almeida; Grimaldo, Joao Mario (Taarabt, 73.), Weigl, Pizzi (Everton, 59.), Gilberto (Lazaro, 73.), Jaremcsuk (Nunez, 82.), Rafa Silva (Bernardo, 82.). Vezetőedző: Jorge Jesus

Dinamo Kijev: Bushchan; Tymchyk, Zabarnyi, Syrota, Mikolenko; Szidorcsuk; (Andriyevskyi, 86.),  Shaparenko, Bujalszkij; Cihankov (Karavajev, 79.), Harmas (Ramirez, 79.), Verbic (de Pena, 64.). Vezetőedző: Mircea Lucescu

Az E-csoport végeredménye: