Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

2. Bundesliga: a St. Pauli vezeti a német másodosztályt – KÖRKÉP

A német másodosztály (2. Bundesliga) 2021-2022-es kiírása az első 18 forduló után vonult egy hónapos téli szünetre…

(Photo by Martin Rose/Bongarts/Getty Images)

A német másodosztály (2. Bundesliga) aktuális téli szünete alatt némi meglepetésre a St. Pauli áll a tabella élén, még úgy is, hogy a listavezető az utolsó mérkőzését elvesztette, és egyetlen pontra csökkent előnye a második helyezett Darmstadt előtt.

Őket négy csapat követi azonos pontszámmal, mindegyiknek tehát hat pont a lemaradása az éllovastól. A Bundesligából már 2018-ban kieső Hamburger SV csapata csak a harmadik helyet foglalja el, velük holtversenyben helyezkedik el a tavaly kieső másik óriásklub, a Schalke 04, valamint a Nürnberg és a Heidenheim együttese. Az első két helyezett automatikusan feljut, a harmadik pedig osztályozót játszhat az élvonalbeli szereplésért az első osztály 16. helyezettjével.

A tavaly kiesett Werder Bremen a négyes holtversenyben álló csapatokat egyetlen pont lemaradásból követi a hetedik helyen, de a Paderborn is a mezőny első felében tartózkodik. Több szebb napokat is látott egyesület tanyázik ugyanakkor a táblázat második felében, mint például a szurkolói támogatásáról híres Dynamo Dresden, vagy éppen a Fortuna Düsseldorf, a Hansa Rostock és a Hannover 96 együttese.

A mezőny legalsó régiójában a Sandhausen foglalja el az osztályozós pozíciót, míg az Erzegebirge Aue és az Ingolstadt jelen állás szerint automatikusan kiesne a harmadosztályba.

A bajnokság aktuális állása

A góllövőlista élmezőnye