Barcelona: megérkezett a hivatalos bejelentés az új igazolásról

A spanyol bajnokságban (La Liga) szereplő Barcelona csapata hivatalos oldalain keresztül is bejelentette, hogy leigazolták a Manchester Citytől Ferran Torrest.

(Photo by Matt McNulty – Manchester City/Manchester City FC via Getty Images)

Az orvosi vizsgálatokra már korábban megérkezett, és az első mondatait is elmondta már az újságíróknak új csapata játékosaként Ferran Torres, akinek az érkezését már hivatalosan is bejelentette a Barcelona.

A spanyol támadó egy öt éves szerződést írt alá, így 2027-ig lesz a katalán gárda játékosa. Kontraktusában egy 1 milliárd eurós kivásárlási árat rögzítettek. A játékost január 3-án fogják bemutatni a nagyközönségnek a Camp Nouban.

A Barcelona hivatalosan nem közölte a transzfer pénzügyi részleteit, de az angol és a spanyol sajtó egybehangzó értesülései szerint 55 millió euró az átigazolási összeg, ehhez pedig egy 10 millió eurós bónuszt is fizetnek a Citynek. Az angol The Telegraph szerint a transzferdíjat részletekben fogják kifizetni, amelyből az első csak jövőre lesz esedékes.

Torres 2020-ban igazolt a Manchester Citybe a Valenciától 28 millió euró ellenében. Az angol csapatban minden sorozatot figyelembe véve 43 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 16 gólt és 4 gólpasszt jegyzett.