Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Lukaku vissza akar térni az Interhez

Az elmúlt nyári átigazolási időszak alkalmával csillagászati áron klubot váltó belga klasszis tűnik, másodszor sem találta meg számításait a Chelsea csapatánál, és visszavágyik előző klubjához…

(Photo by Eddie Keogh/Getty Images)

A Bajnokok Ligája-címvédő Chelsea által a múlt nyáron mintegy 115 millió euró ellenében leigazolt Romelu Lukaku számára nem alakul jól a második kalandja a londoni “kékeknél”, és a minap a Sky Sports részére adott interjúban már arról beszélt, hogy egyszer mindenképpen vissza akar térni Olaszországba az Inter csapatához:

“Nem vagyok elégedett a jelenlegi helyzetemmel, de ez teljesen természetes. A vezetőedző úgy döntött, hogy más rendszerben játszatja a csapatot, de nem szabad feladnom, keményen kell dolgoznom, és profinak kell lennem, mielőbb vissza akarom nyerni a legjobb formámat.

A klubváltásomnak nem így kellett volna történnie. Ahogyan elhagytam az Intert, ahogyan a szurkolókkal kommunikáltam, ez mind zavar. Úgy érzem, ezt el kell mondanom, mert az Inter mindig is a szívemben lesz. Nagyon remélem, hogy vissza fogok térni. Szerelmes vagyok Olaszországba! Itt az ideje, hogy beszéljünk erről, és tudassuk az emberekkel, hogy valójában mi történt, mert én nem ilyen vagyok. Bocsánatot kérek az Inter szurkolóitól, másképp kellett volna távoznom. Először velük kellett volna beszélnem, mert amiket tettek értem és a családomért, az örökre megmarad számomra. Szívem mélyén nagyon remélem, hogy visszatérek az Interhez, és nem a pályafutásom végén, hanem még a legmagasabb szinten, hogy újabb sikereket érhessünk el együtt.”

A 28 éves belga erőcsatár az elmúlt két idényben minden sorozatot figyelembe véve 95 meccsen 64 gólt szerzett a Nerazzurri soraiban. Lukaku az idei kiírásban 18 meccsen hétszer volt eredményes a Chelsea mezében.