Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Karanténba került az olasz csapat

Az óév utolsó napján végrehajtó tulajdonosváltás jóvoltából megmenekülő Salernitana csapatát továbbra sem kíméli a koronavírus-járvány…

 

Miután további pozitív esetek történtek a csapatnál, a Salernitana teljes keretét karanténba parancsolta a helyi egészségügyi hatóság, így az újonc gárda nem fog tudni kiállni az olasz bajnokság (Serie A) soron következő, csütörtöki fordulójában esedékes, Venezia elleni hazai mérkőzésre.

Mint ismeretes, a salernóiak az utolsó tavalyi fordulóban sem léptek pályára az Udinese ellen, miután a hatósági korlátozások értelmében nem hagyhatták el Campania régiót. A kiszivárgott híresztelések szerint 11 játékos és további stábtagok fertőződtek meg a csapatból.

Az idény első felében a Salernitana mindössze nyolc pontot szerzett, és sereghajtó a Serie A-ban, a többieknél már most egyel kevesebb mérkőzést játszva.

Ugyanakkor könnyen lehet, hogy nem ez lesz az egyetlen mérkőzés, melyet nem fognak tudni lejátszani a január 6-i, fordulóban, mivel a Hellas Verona háza tájáról nyolc, az Udinese keretéből pedig hét játékos produkált pozitív koronavírus-tesztet.