Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Az Inter melegített Bolognában, majd hazautazott

Ahogyan arról beszámoltunk, az olasz bajnokság (Serie A) csütörtöki fordulójában több mérkőzést sem tudnak megrendezni hatósági korlátozások miatt, azonban a liga nem járult hozzá ezek elhalasztásához, így az engedélyezett csapat számára kötelezővé tették a megjelenést…

 

Mivel a Lega Serie A bejelentése értelmében egyetlen mérkőzés elhalasztásához sem járult hozzá, a négy hatósági karanténban lévő csapat találkozóját sem törölték az olasz bajnokság (Serie A) hétközi fordulójában. Így aztán a csütörtök déli órákban az Inter játékosai megjelentek a Bologna elleni találkozón, hogy melegítsenek egyet, majd a szabályok értelmében a játékvezető 45 perc várakozás után lefújja a mérkőzést – merthogy a Bologna együttese egyike a hatósági karanténban lévő csapatoknak.

Rajtuk kívül még a Salernitana, a Torino és az Udinese labdarúgói számára rendeltek el hatósági karantént a csapaton belül magas számú koronavírus-fertőzöttek miatt. Az adott mérkőzések ellenfeleinek azonban meg kell jelenniük a találkozó eredeti időpontjában és helyszínén.

A felesleges utazás és időpocsékolás mellett a sérülésveszély is fennálló veszély, hiszen a milánóiak játékosai közül, Federico Dimarco megsérült a rögtönzött bolognai tréning alkalmával.