Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Nyártól Zidane lehet a PSG edzője – sajtóhír

A nemzetközi sajtóban ismét felerősödtek azon híresztelések, melyek értelmében a Paris Saint-Germain csapata új vezetőedző kinevezését fontolgatja a következő idénytől…

(Photo by Denis Doyle/Getty Images)

A Marca francia forrásokra hivatkozva azt állítja, hogy Zinédine Zidane készen áll arra, hogy helyettesítse Mauricio Pochettinót a Paris Saint-Germain vezetőedzői posztján.

A nemzetközi sajtóban már hosszú ideje téma, hogy a francia fővárosi klub vezetése nem elégedett az argentin szakember munkájával, aki szintén nem érzi túl jól magát a csapatnál, így nem lenne meglepetés, ha az idény végén valóban elválnának útjaik egymáséitól.

A francia tréner újonc edzőként, 2016 és 2018 között zsinórban háromszor nyerte meg a Bajnokok Ligáját a Real Madrid együttesével, majd a harmadik BL-cím után lemondott posztjáról. A “királyi gárda” az utódjaival elképesztő gyengélkedést mutatott be, így 2019 márciusában visszatért a kispadra, és a 2019-2020-as idény végén begyűjtötték a bajnoki címet és a spanyol Szuperkupát. Ennek ellenére Zidane viszonya már korántsem volt annyira felhőtlen a klub vezetésével, mint az első, sikerekkel teli időszakban, és az évad végeztével el is köszönt az együttestől, azóta pedig nem foglalkoztatják sehol, s eddig kizárólag az általa játékosként is erősített madridiakat gardírozta.

Sokan úgy vélték, hogy Zizou eddig arra várt, hogy egyszer a francia válogatott szövetségi kapitánya lehessen, ám mivel erre továbbra sincs esélye, a párizsiak edzői posztját szívesen átvenné.