Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Két játékosát is kölcsönadta az AS Roma! – Hivatalos

Az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő AS Roma együttese hivatalos fórumain bejelentette, hogy két játékosát, Gonzalo Villart és Borja Mayoralt is kölcsönadták a Getafénak.

(Photo by Antonietta Baldassarre/Insidefoto/LightRocket via Getty Images)

A “Farkasok” a mai nap folyamán bejelentették, hogy Gonzalo Villar és Borja Mayoral is Spanyolországban, a kiesés elől menekülő Getaféban folytatja pályafutását. Mindkét futballista kölcsönbe került a 2021/22-es szezon végéig, vásárlási opció nélkül. Nem meglepő, hogy a két játékos elhagyta az olasz fővárosi csapatot, hiszen José Mourinho szisztémájában mindketten a “körön kívülre” kerültek. Mayoral és Villar számára sem lesz ismeretlen a spanyol futball világa, hiszen előbbi a Real Madrid és a Levante mezét is magára ölthette, míg utóbbi a Valenciánál nevelkedett, majd az Elchénél csillogtathatta meg tudását, ami miatt anno az AS Roma leigazolta őt.

Villar 2020 januárjában Mayoral pedig 2020 nyarán csatlakozott a “Farkasokhoz”. A középpályás azóta 64 mérkőzésen lépett pályára a csapat mezében, amelyeken 1 gólpasszt jegyzett, míg a Realtól érkező támadó 56 találkozón 18 gólig és 8 gólpasszig jutott.

AS Roma

Érkezők: Ainsley Maitland-Niles (Arsenal – kölcsön)

Távozók: Borja Mayoral (Getafe, kölcsön), Gonzalo Villar (Getafe, kölcsön).

Getafe

Érkezők: Borja Mayoral (AS Roma, kölcsön), Gonzalo Villar (AS Roma, kölcsön).

Távozók: –