Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Norvég középpályással erősíthet az Inter! – sajtóhír

Az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő Inter együttese a legfrissebb sajtóértesülések szerint a Sampdoria középpályásával, Morten Thorsbyval erősítené meg a keretét.

(Photo by Matteo Ciambelli/DeFodi Images via Getty Images)

A Calciomercato legfrissebb beszámolója alapján Simone Inzaghi mindenképp szeretne erősíteni az Inter középpályáján. Az olasz tréner erre a feladatra a Sampdoria játékosát, Morten Thorsbyt szemelte ki. A hírek szerint a szakvezetőt lenyűgözte Thorsby idei szezonban nyújtott teljesítménye, így feltett szándéka a Nerazzurrihoz csábítani őt. A források alapján erre viszont a téli átigazolási időszakban nem lenne lehetősége anyagi okokból kifolyólag, ezért először pár létszámfeletti játékosától kell megválnia, hogy a nyáron ajánlatot tudjon tenni a norvég középpályásért. Thorsby ebben a szezonban kirobbanthatatlan a Samp csapatából, az idei 24 mérkőzésükből mindössze kettőt hagyott ki, és csupán ötször cserélték le, ezeken a találkozókon pedig 3 gólt és 1 gólpasszt jegyzett.

Morten Thorsby 2019 nyarán ingyen érkezett a Sampdoriához a Heerenveentől. A klub színeiben azóta minden sorozatot figyelembe véve 82 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 7 gólig és 3 asszisztig jutott. Szerződése 2023 nyaráig köti aktuális csapatához. Piaci értékét 7 millió euróra becsüli a mértékadó transfermarkt.

Inter

Érkezők: –

Távozók: Christian Eriksen (? – ingyen)