Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Leicester középpályását szerezné meg a Liverpool! – sajtóhír

Az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Liverpool együttese szeretné leigazolni a Leicester City középpályását, Youri Tielemanst.

(Photo by Plumb Images/Leicester City FC via Getty Images)

Az El Nacional legfrissebb beszámolója alapján a Liverpool gárdája szemet vetett a Leicester City középpályására, Youri Tielemansra. Jürgen Klopp ugyanis mindenképp szeretne erősíteni csapatának ezen a szekcióján, miután nem sikerült megfelelően pótolnia a nyáron távozó Georginio Wijnaldumot. A “Vörösök” a hírek szerint már most megkezdenék a tárgyalásokat a Leicester Cityvel, hogy a nyáron nyélbe üthessék az üzletet. A források alapján a Liverpool azért szeretné siettetni a transzfer létrejöttét, hogy megelőzzék Tielemans többi kérőjét, például a Real Madridot. A belga középpályás szerződéséből másfél év van még hátra, így ha jelentős összeget szeretnének kapni érte a “Rókák”, akkor legkésőbb a nyáron túl kell adniuk rajta. A hírek szerint a Liverpool első körben egy 40 millió eurós ajánlattal fog próbálkozni a 24 esztendős játékosért.

Youri Tielemans 2019 nyarán igazolt a Leicester Cityhez. A klub színeiben azóta 131 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 23 gólt és 22 gólpasszt jegyzett. Piaci értékét 55 millió euróra becsüli a mértékadó transfermarkt.