Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

HIVATALOS: ismét klubot váltott a veterán Vágner Love

A kétszeres Copa America győztes Vágner Love a futballvilág egyik nagy vándora. A 37 éves brazil támadó immár a tízedik különböző profi klubjával írt alá szerződést. A mindig mosolygó játékos a dán Midtjylland együttesében folytatja pályafutását.

Vágner Love 2004-en tűnt fel az európai futball térképén. A CSZKA Moszkva hozta el őt a nagyközönség elé, ahol lényegében kilenc éven át szolgálva lett gyakorlatilag klublegenda. A különleges hajviseletiről is ismert brazilt ugyan többször is gyötörte honvágy, és tért haza időnként kölcsönbe (Palmeiras, Flamengo), mégis sikeres oroszországi karriert tudhat maga mögött. A CSZKA-val besöpört többek között négy bajnoki címet és hat kupát, illetve 2005-ben egy UEFA-kupát is.

Vágner Love 2007-től végleg kiszorult a brazil válogatottból, így csak klubjaira kellett koncentrálnia. Az elmúlt években megfordult Kínában (Shandong Lunen), Franciaországban (AS Monaco), Törökországban (Alanyaspor, Besiktas) és Kazahsztánban (Kairat Almaty) is. Sőt, beköszönt hazájába is, ráadásul mindkét ízben a Corinthianshoz.

A kazah kiruccanás 2020. óta tartott, és most ért a végéhez. Ugyanis Love aláírt a dán Midtjylland együtteséhez. Érdekesség, hogy hősünk immár a hatodik brazil légiósa a háromszoros bajnok klubnak.

A Midtjylland tizenhét fordulót követően vezeti a dán bajnokságot, azonban előnye mindössze két pont a rekordbajnok FC Köbenhavn előtt.