Új játékmestert igazolt az Atalanta – HIVATALOS

Hosszas előkészületeket követően az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő Atalanta gárdája végre bejelentette jó ideje rebesgetett kiszemeltje leigazolását…

(Photo by Matteo Ciambelli/DeFodi Images via Getty Images)

Az Atalanta együttese a hétfő délutáni órákban hivatalos csatornáin keresztül jelentette be, hogy kölcsönben megszerezte a Sassuolo csapatától Jérémie Boga játékjogát. A kiszivárgott információk szerint a megállapodás 18 millió eurós kötelező vételi opciót tartalmaz nyáron.

Boga annak idején a Chelsea akadémiáján nevelkedett, ám az első csapatban nem tudott lehetőséget követelni magának, így 2018-ban Neroverdihez távozott, ahol mostanáig három és fél idényt töltött el. Az igazi áttörést a második, 2019-2020-as szezon hozta meg, amikor az elhúzódó idény alatt végig kiegyensúlyozottan teljesített, és 34 bajnoki alatt 11 találatával és kiváló játékával a Serie A egyik nagy felfedezettje lett.

Már 2020 nyarán is fokozódott iránta az érdeklődés angol és olasz klubok részéről, azonban maradt klubjánál, ám az elmúlt szezonban többször is sérülés hátráltattak, így csak négy gólig jutott a maga 27 fellépése alkalmával. Az aktuális idényben ugyancsak sérülésekkel bajlódik, mindössze 12 bajnokin jutott szóhoz.